Hirdetés

Újra járnak a buszok Hargita megyében

•  Fotó: Mihály László

Fotó: Mihály László

Keddtől van üzemeltetője a csíkszeredai távolságiautóbusz-pályaudvar működtető nélküli járatainak is. A január 28-án, pénteken lezárult közbeszerzési eljárást hat autóbusz-társaság nyerte meg, ezek fognak felelni 11 Hargita megyei útvonalért – számolt be hétfői sajtótájékoztatóján Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke.

Forró Gyöngyvér

2011. február 01., 10:062011. február 01., 10:06

„Február elsejétől korszerűbb, jobb közlekedési eszközökkel újra működnek a járatok” – újságolta Borboly. A tanácselnök örömét fejezte ki azért, hogy nem kellett végérvényesen lakatot tenni a pályaudvarra, miután a csíkszeredai és a Hargita megyei közgyűlés 500-500 ezer lejjel támogatja a létesítmény felújítását és fenntartását. Mint elhangzott, a 11 járatból csupán kettő számított kifizetődőnek, így a közbeszerzési eljárást követően a hat autóbusz-társaság között egyenlően igyekeztek elosztani jövedelmezőbb és kevésbé nyereséges járatokat.

Orbán László, az Open World vezetője szerint azonban így egy-egy településre akár négy társaság is indít buszokat, miközben olyan helységek is vannak, ahonnan alig fél tucat személy ingázik napi rendszerességgel a megyeközpontba.

Borboly Csaba eközben úgy véli, az eddigi reggeli és esti járatok mellett napközben is szükség van az autóbuszokra, így szeretnék módosítani az 50 éves menetrendeket. Emellett szeretnének megfelelő jelzésekkel ellátott megállókat kialakítani, és még idén létrehoznának egy honlapot is, ahol az utasok tájékozódhatnak a menetrendről és az árakról.
Bodó Dávid, Csíkkozmás polgármestere a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, a községhez tartozó Lázárfalva lakosai már nagyon várták azt, hogy a közlekedési probléma megoldódjon. „Nagyon sokan ingáznak a faluból Csíkszeredába, reggel jönnek, délután hazamennek, de a buszjáratok megszűnésével veszélybe került volna a munkájuk” – fejtette ki a polgármester. Bodó szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben senki nem engedhette volna meg, hogy munka nélkül maradjon, mert nem tud beutazni a városba.

A csíkszeredai autóbusz-pályaudvart 1999-ben kezdték privatizálni, ekkor került az épület és a hozzá tartozó terület az Autotransport Rt. tulajdonába, azonban a 84 százalékban magán- és 26 százalékban állami tulajdonban lévő cégnek 2007-re közel egymillió eurós tartozása halmozódott fel, amit képtelen volt törleszteni, így az Országos Adóhatóság (ANAF) felértékelte a vállalat teljes vagyonát, és kényszer-végrehajtási eljárást indított ellene. Ekkor került a buszállomás Kassai Tibor tulajdonába, aki bérleti szerződést kötött az Autotransport Rt.-vel. Azonban a cég 2010 tavaszán felmondta ezt a bérleti szerződést, mivel adósságai újra halmozódni kezdtek. Ezt követően rövidesen minden autóbusz-társaság kivonult a pályaudvarról, sőt bizonyos járatokat be is szüntettek, mivel nem voltak nyereségesek. A helyzet megoldására a Hargita Megyei Tanács közbeszerzési eljárást írt ki, hogy olyan társaságokat találjanak, amelyek hajlandók a környező települések lakóit fuvarozni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés