Hirdetés

Újabb vizsgatétel

Játék közben módosítana szabályt az RMDSZ „Ha az ügyön végül Marosvásárhely magyarsága nyer, azt hiszem, bocsánatos bűnnek számít majd” – nyilatkozta a Krónikának Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke a polgármester-jelöléssel kapcsolatos szabálymódosításról.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2007. július 20., 00:002007. július 20., 00:00

Mint ismeretes, a szervezet Maros megyei elnöke, Kelemen Atilla egy hete bejelentette, hogy valószínűleg közvélemény-kutatás alapján állítanak Vásárhelyen polgármester-jelöltet. Ezzel szemben az RMDSZ szabályzata szerint a jelöltet a városi szervezetnek kell megneveznie. A négy héttel ezelőtti választmányi ülés titkos szavazásán Csegzi Sándor alpolgármester 23-20-as arányban nyert Borbély László fejlesztési miniszter ellen.
„Számunkra Marosvásárhely talán a legfontosabb erdélyi város. Úgy akarunk nekivágni a kampánynak, hogy pontosan tudjuk, a lakosság kit támogatna” – magyarázta Brassai. A megyei szervezet ügyvezető alelnöke közölte, a közvélemény-kutatás ötlete számos visszajelzés alapján született. Brassai úgy vélte: a városi szervezet választmánya „nem nevezte meg elég körültekintően a jelöltjét”. Csegzi Sándor lapunknak kijelentette: számított támadásokra, de különösebben nem zavarja a megyei szervezet által kitalált újabb „vizsgatétel”. „Ha kiderül, hogy nincs támogatottságom, sértődés nélkül félreállok” – jegyezte meg.
„Az RMDSZ-nek tisztán ki kellene mondania: nem ezt vártuk a voksolástól!” – jelentette ki Andrássy Árpád, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) jegyzője. Izsák Balázs, a szervezet alelnöke leszögezte, az SZNT nem kíván beleszólni az RMDSZ jelöltállítási módszerébe. Hozzátette, egy esetleges közvélemény-kutatás vagy előválasztás során az SZNT nem befolyásolja majd a marosvásárhelyi magyarságot abban, hogy kit támogasson. Magánemberként viszont Izsák hangsúlyozta, hogy Borbély László jobban tenné, ha viszszavonulna a társadalmi és politikai életből. A nemzeti tanács alelnöke kérdésünkre Borbély népszerűtlenségével és sorozatos kudarcaival indokolta kijelentését. „Nézzük csak meg, Maros megyében Borbély mindig csúfos vereséget szenvedett a belső választásokon. 1996-ban lemaradt a parlamenti befutó helyekről, ezelőtt két évvel nem őt választották meg a Területi Képviselők Tanácsának élére, most meg alulmaradt Csegzivel szemben. Be kellene látnia, hogy a magyarság körében népszerűtlen személyiség” – jelentette ki Izsák Balázs. „Eddig is tudtam, hogy nem vagyok olyan típusú ember, akit mindenki szeret. Ilyen a munkastílusom: kemény, de eredményes” – jellemezte önmagát Borbély László.
A város egykori polgármestere, Fodor Imre, az SZNT országos elnöke szerint az lenne a tisztességes, ha az RMDSZ vezetősége tiszteletben tartaná a választmány szabályszerű döntését. Fodor ugyanakkor cáfolta a Népújság által neki tulajdonított kijelentést, miszerint „amennyiben valóban azt akarjuk, hogy Marosvásárhelynek magyar polgármestere legyen, s valóban le akarjuk győzni Dorin Floreát, akkor Borbély Lászlóra van szükség”. Fodor Imre a Krónikának leszögezte: sem sajtótájékoztatón, sem magánbeszélgetésen nem állította ezt. „Ha a titkos szavazás Csegzi Sándornak kedvezett, akkor őt kell indítani” – sommázta.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
Hirdetés