2007. augusztus 25., 00:002007. augusztus 25., 00:00
n Újabb sertéspestisgócot azonosítottak a Temes megyei Egresen, ahol már két hete egy másik farmot vesztegzár alá helyeztek a fertőzés miatt. A harmadik gócot az Egres 1-nek nevezett farmon jelentették, amely ugyancsak az amerikai Smithfield társaság tulajdona, és ahol több mint 15 ezer állatot hizlaltak. Ezeket az állatokat augusztus 29–30. után fogják elpusztítani, miután befejeződik az állatok égetése az Egres 2 farmon – jelentette be Radu Roatiş, az Országos Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) elnöke.
Amint arról már lapunkban beszámoltunk, az augusztus elején bejelentett két sertéspestisgócponton a cég már elkezdte az állatok megsemmisítését. A hatóságoknak az égetés mellett kellett dönteniük, mivel jóval nagyobb mennyiségű elpusztult állati tetemről van szó, mint amennyit el lehetne földelni.
Az eddigi adatok szerint a csenei és az Egres 2 farmon megsemmisítésre ítélt állatok száma több mint 37 ezer. A harmadik gócpont felfedezésével ez a szám most már meghaladja az 50 ezret. Az előbbi két farmon már elkezdődött az állati tetemek égetése, amelyet külföldről kapott égetőkemencékben végeznek. A Nagy-Britanniából hozott speciális kemencéknek óránként öt tonna a befogadóképessége, így a Smithfield cégnek hamarosan sikerül teljesen felszámolni a fertőző pontokat. A romániai farmokon kialakult fertőzés következtében az amerikai cég több mint 5 millió dolláros veszteségre számít.
Az amerikai vállalkozásnak összesen 33 farmja van Temes, Arad és Bihar megyében, amelyből 11 telepnek nincs állat-egészségügyi engedélye a működéshez, és a megszerzéséhez sem nyújtották be az illetékes hatósághoz a szükséges dokumentációt. További öt farm úgy működik, hogy az engedélyeztetése még folyamatban van. Ezeket a farmokat az állat-egészségügyi hatóság bezáratja.
A Temes megyei eset az első, hogy a sertéspestisgóc ipari farmon jelentkezett, mivel ezzel a problémával eddig csak a kisgazdaságokban találkoztak. 2003-ban is egy ilyen gazdaságban ütötte fel a fejét a fertőzés, és azóta nem szállíthat romániai cég sertéshúst az Európai Unió területére. A tilalmat abban az esetben oldja fel az Unió, ha sikerül teljesen felszámolni a sertéspestist az országban, anélkül, hogy oltani kellene az állatokat.
Demeter Kinga
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.