
Fotó: A szerző felvétele
2011. október 26., 09:462011. október 26., 09:46
Bár a csíkkozmási önkormányzat feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettesek ellen, az ügyészség megszüntette az eljárást. Bodó Dávid, Csíkkozmás polgármestere és Zsigmond Barna Pál magyar főkonzul szerint a táblát olyasvalaki távolíthatta el, aki gyűjti a hasonló tárgyakat, hiszen nem volt nyoma rongálásnak, a plakettet egyszerűen lecsavarozták a helyéről. A színesfém-tolvajok utáni nyomozást ezúttal eleve kizárták, hiszen a második plakett, amit 2009-ben helyeztek ki, miután az eredetit ellopták, műanyagból készült, akárcsak a jelenlegi.
Bodó Dávid leszögezte, annyiszor fogják a táblát visszaállítani, ahányszor eltűnik, annál is inkább, mert mostanra befejeződött a Nyerges-tetőn látható emlékművek felleltározása, így pontosan számon tarthatják őket. Bár a tettesek kilétéről nem derültek ki konkrét információk, a polgármester úgy véli, semmiképp nem barátok azok, akik ilyet tesznek. „Felleltároztuk az egész kopjafaerdőt, így ha rosszakaróink kárt tesznek benne, rekonstruálni tudjuk majd a régi képet. Erről kiadványt is szeretnénk készíteni, ami megmarad majd az utókornak” – mutatott rá az elöljáró.
Az új, immár harmadik táblát a csíkszeredai főkonzulátus készíttette az eredeti, 2009-ben kihelyezett plakett mintájára műanyagból. Zsigmond Barna Pál főkonzul a plakett visszahelyezésekor kifejtette, hogy a főkonzulátus fontosnak tartja a különböző magyar emlékhelyek óvását. „Fontos, hogy a mindenkori köztársasági elnök által állított emlékhelyeket épségben megőrizzük, és megmaradjanak az utókor számára” – hangsúlyozta a diplomata. A Krónika kérdésére, miszerint a volt köztársasági elnök tud-e az emlékplakett eltűnéséről, kifejtette, a visszahelyezés után fogják tájékoztatni mind Sólyom Lászlót, mind a jelenlegi elnököt, Schmitt Pált.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?