
Váradi Zsolt motorkerékpárjával és serlegeivel
Fotó: Váradi Csaba személyes archívuma
Harmadik helyen végzett a román gyorsasági motoros bajnokság junior kategóriájában a tízéves Váradi Zsolt. Váradi Csaba, a marosvásárhelyi fiatal versenyző édesapja lapunknak elmondta, bár Zsolt kitartóan dolgozik és versenyez, a hazai utánpótlás-támogatás hiánya miatt a család egyre nehezebb helyzetbe kerül, mivel sem önkormányzati, sem központi szinten nem érzik, hogy melléjük állnának.
2025. augusztus 10., 21:072025. augusztus 10., 21:07
Váradi Zsolt a legutóbbi országos gyorsasági motorversenyen a harmadik helyet szerezte meg junior kategóriában. Ez nemcsak neki, hanem édesapjának, Váradi Csabának is hatalmas eredmény, aki mindent megtett, hogy fia megfelelő felkészülést kapjon. A siker mögött több évnyi munka áll, noha támogatásra nemigen számíthatnak.
Mint arról már beszámoltunk, a marosvásárhelyi Váradi Zsolt az erdélyi, romániai motorsport fiatal reménysége. Korosztályában, kategóriájában rendre dobogóra áll, és reméli, hogy nagyobb „járgányra” ülve hamarosan szintet léphet.
A váltás azonban nem könnyű, hisz a gyerek mögött csak családja és néhány, szerény segítséget nyújtó támogató áll, állandó, „nagy tételekkel” is segítséget nyújtó szponzora nincs.
Ennek ellenére a család gyűjti a pénzt az új motorra, hisz minden azt igazolja, hogy Zsolt helyt áll ebben a sportban, és a jövőben még nagyobb sikereket érhet el.
A legutóbbi verseny kapcsán az édesapa elmondta, hogy büszke fia eredményére, összességében pedig a verseny jó élmény volt.
– illusztrálja az apa a versenyek barátságos oldalát. A szakemberek, kísérők, néha a szülők eközben motorokat szerelnek, beállításokat végeznek, és próbálják a legjobbat kihozni a járművekből.
A büszke édesapa azt is elmesélte, hogy bár Zsolt már kétszeres országos dobogós, mégis fizetniük kellett a sportági gálára való belépésért is. „Se a megyei tanács, se a federáció nem segít. Míg más sportágakban támogatják a fiatalokat, nálunk még a pályára sem engednek be kedvezményesen” – magyarázta Váradi Csaba, hozzátéve, hogy míg Budapesten egész napra 80-90 lejért lehet pályát használni, itthon egy óra 250 lejbe kerül. Szerinte a helyzet ilyen téren nem javult az elmúlt években:
Az édesapa azt is elmesélte, hogy nemrég Marosvásárhely központjában, a virágóra mellett, egy háromszor három méteres sátort felállítva szerette volna bemutatni Zsolt sikereit: ingyenes aláíráskártyák, fényképezkedés a motorral, naptárosztás – ami ezer lejébe került volna. „Nem akartunk pénzt kérni, csak megmutatni, hogy egy kisfiú mit ért el” – szögezte le.
A kisfiú egyébként igyekszik részt venni a korosztályának szóló valamennyi fontos rendezvényen, kapcsolatokat építeni. Egyre gyakrabban kíséri el kisöccse is, aki szintén bontogatja szárnyait a motorsportban, a tervek szerint ő örökli majd meg bátyja motorját, ha neki megveszik az újat.

Marosvásárhely egyik igencsak ígéretes sportolója, a mindössze tízéves Váradi Zsolt már most országos szinten bizonyította tehetségét a motorversenyzés világában.
Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.
Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.
Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.
A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.
Hatalmas érdeklődés övezi Orbán Viktor hagyományos előadását a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Szombaton délelőtt teljesen megtelt a tusnádfürdői rendezvénynek otthont adó kemping nagyszínpada előtti placc.
Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.
Folytonosságot, kiszámíthatóságot és nemzetpolitikai konszenzust sürgettek a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében pénteken megrendezett nemzetpolitikai kerekasztal résztvevői.
Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.
szóljon hozzá!