
Látványterv. Így néz majd ki a kolozsvári gyermekkórház
Fotó: Kolozs Megyei Tanács/Látványterv
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni, hogy fedezze a regionálisnak szánt egészségügyi intézmény építési munkálatainak befejezéséhez szükséges költségeket – jelentette be szombaton Alexandru Rogobete szaktárcavezető.
2026. november 08., 11:582026. november 08., 11:58
„Becslésem szerint jövő év elején aláírják a kórház finanszírozási szerződését – a hozzávetőleges összeg, amely plusz-mínusz eltérhet, de nem jelentősen, 200 millió euró körül lesz –, hogy biztosítani lehessen ennek a rendkívül fontos beruházásinak a megvalósítását” – fogalmazott Alexandru Rogobete.
Az egészségügyi miniszter azt is elmondta, hogy mielőtt ellátogatott volna a leendő regionális gyermekkorház építkezésére, meg akarta tekinteni a régi kolozsvári gyermekkórházat, mivel úgy vélte, hogy annak infrastruktúrája nem nyújt elegendő segítséget az ott dolgozó orvosoknak.
„Saját szememmel láttam, hogy néz ki az az épület; minden tiszteletem az egészségügyi személyzetnek, az orvosoknak, asszisztenseknek és ápolóknak, mert profik, és munkájukat nagy szakértelemmel és odaadással végzik, de sajnos a jelenlegi infrastruktúra nem segíti őket.
– mutatott rá a miniszter.
mivel Kolozsváron bizonyos orvosi szakterületeken kiválósági központok működnek.
Alin Tișe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke üdvözölte a bejelentést, hangsúlyozva, hogy a beruházást idén a megyei önkormányzat saját forrásaiból indították el.
„Idén kezdtük el a kórház építését, egyedül vállalva ezt az utat. Ma már elmondhatom, hogy nem vagyunk egyedül, a kormány felismerte ennek a kórháznak a jelentőségét gyermekeink számára” – fogalmazott Alin Tișe a Mediafax szerint.
Jelezte egyúttal: a megyei tanács a továbbiakban is támogatja a projektet, míg a kórház modern orvosi berendezésekkel való felszereléséhez további finanszírozási forrásokat vizsgálnak az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökséggel együttműködve.

Miért fizetünk csak mi egy olyan kórházért, amelyet egész Románia használ? – tette fel a kérdést Radu Rațiu, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, aki felszólította a kormányt, hogy vegye fel az új gyermekkórházat a finanszírozott projektek listájára.
Az új kolozsvári gyermekkórház egy körülbelül 17 hektáros telken épül, a Borháncs negyedben. A megyei önkormányzat szerint az alaplemez kialakítására, valamint az alagsoros és alagsor nélküli épületrészek összekapcsolására irányuló munkálatok körülbelül 85 százalékos előrehaladottságot értek el.
Az alagsor feletti födém első szakaszait már betonozták, az alagsor nélküli területen található földszinti oszlopok kivitelezése pedig 80 százalékban elkészült.
A kórház alagsorral, földszinttel, öt emelettel és egy műszaki szinttel rendelkezik majd, és úgy tervezték, hogy 506 ágyat biztosítson folyamatos kórházi ellátásra,
Az egészségügyi komplexum szülészetet is magában foglal majd, miután a gyermekpszichiátriai klinika egy másik helyszínen történő megépítése nyomán felszabadult helyiségeket átalakítják.
A beruházást stratégiai jelentőségűnek tartják egész Erdély számára, mivel javítani fogja a gyermekek hozzáférését a speciális egészségügyi szolgáltatásokhoz.

Átadta a munkaterületet a kivitelező cég képviselőinek pénteken a Kolozs megyei önkormányzat, így hosszú előkészítést követően elindul Kolozsvár új, egyúttal legnagyobb egészségügyi intézményének megépítése.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
szóljon hozzá!