2011. augusztus 04., 08:452011. augusztus 04., 08:45
Ovidiu Laurean Pop kórházigazgató azt mondja, az egészségügyi decentralizációnak köszönhetően partnerre lelt a kórház a városvezetőségben, így sikerülhetett a mostani befektetést is véghezvinni. A korszerűsítést ugyanis évek óta tervezik, de mindeddig nem találtak társat a megvalósításra. Az itt mostanáig használt felszerelés ugyanis a hatvanas–hetvenes évekből való – mondta el Aurelia Mangra főorvos. A részlegen ambulánsan kezelnek olyan mozgásszervi vagy a motorikus képességeket korlátozó neurológiai betegségekben szenvedőket, akik krónikus bántalmakkal küzdenek, vagy balesetet szenvedtek, agyvérzésen, műtéteken vannak túl.
Vásároltak két fizikoterápiás gépet, amelyek közül az egyik mágnesesség segítségével is gyógyít, a másik pedig lézerfényt is képes kibocsátani. Megtudtuk: a kórház az idén havi negyvenezer lejes keretet kapott az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól, szemben a tavalyi nyolcezerrel, és ez az orvosok szerint a sok befektetésnek is köszönhető.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!