
Fotó: Oradea.ro
Elkészült Nagyvárad belső körgyűrűje, mely a Kolozsvárról Szatmárnémetibe tartóknak biztosít az eddiginél jóval gyorsabb közlekedési alternatívát. Az autópálya elkészültével a román–magyar határ is könnyen elérhető lesz általa.
2020. június 22., 16:452020. június 22., 16:45
2020. június 22., 16:502020. június 22., 16:50
Vasárnap vehették használatba a gépkocsivezetők Nagyvárad belső körgyűrűjét, mely a Kolozsvárról Szatmárnémetibe tartóknak biztosít alternatívát, lehetővé téve, hogy elkerüljék a belvárost.
Mint magyarázta, az új terelőút gyakorlatilag a korábbi, vasútállomás mögött vezető gyorsforgalmi útnak a meghosszabbítása, a már meglévő három kilométerhez újabb két kilométeres szakasz adódott hozzá. Így a váradvelencei Dragoș Vodă utcát (a Kolozsvárról bevezető út) köti össze a Nagyváradról Szatmárnémeti felé kivezető Suișului utcával.
A Kolozsvár felől érkezők a városba bevezető útról hajthatnak fel rá a vasúti híd után következő, pár éve épült új közúti hídnál – nem kell elmenni a Dacia hídig –, és gyakorlatilag egyenesen kivezet Szatmárnémeti irányába.
Fotó: Oradea.ro
A terelőút a vasúti sínek mentén, a vasállomás háta mögött halad, majd egy ipari telep mentén vezet ki a városból egy közel 250 méter hosszú viadukton keresztül, és a korábbi Real, jelenleg Remark nagyáruháznál ér ki a Szatmárnémetibe vezető országútra.
„Innentől fogva a Kolozsvár felől jövőknek van egy belső alternatívájuk, egy nagyon jó alternatíva, hiszen kikerülik az egész belvárost” – hangsúlyozta Zatykó Gyula. Az Erdély Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke szerint
Azért első, mivel a vasárnap átadott belső körgyűrűt csak kisautók használhatják, a teherforgalom számára a következő években születik meg a megoldás.
Bár a belső körgyűrű egyelőre a Kolozsvárról Szatmárnémetibe tartó forgalmat tereli el Nagyvárad belvárosából, amint elkészül az autópálya, a román–magyar határ irányába is lehet majd közlekedni rajta, magyarázta Zatykó Gyula.
Bihar község előtt három kilométerrel visz ki a szatmári útra.
Fotó: Oradea.ro
Florin Birta alpolgármester a belső körgyűrű átadása kapcsán tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy a 28 millió lejes beruházást a városi költségvetésből finanszírozták, a munkálatokat a S.C. Drumuri Orășenești, S.C MBS Group S.R.L és S.C Abed Nego Com S.R.L. cégek alkotta konzorcium végezte, mely 2018 júliusában fogott neki a munkának.
A munkálat komplexitását az adta, hogy egy közel 250 méter hosszú, legmagasabb pontján húsz méter magas viadukt is van rajta.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!