Újabb ártámogatási listával bővült ettől a hónaptól a kedvezményes gyógyszerek lajstroma: a már meglévő A, B és C kategóriák mellett a D jelű jegyzéket is bevezette az egészségügyi minisztérium.
2015. október 13., 19:102015. október 13., 19:10
Az új listán szereplő 21 orvosság árának húsz százalékát téríti meg az egészségbiztosítási pénztár. A Hargita megyei kirendeltség közleménye alapján a D jelű jegyzékbe olyan gyógyszerek kerültek, melyek a már eddig is létező támogatási listákról kerültek át, így ezen készítmények esetében a biztosítási pénztár csökkentette a támogatást.
A gyerekek, a várandós és gyermekágyas nők, illetve a hasonló jogosultsági csoportba tartozó biztosítottak a módosítástól függetlenül továbbra is százszázalékos ártámogatást kapnak a D jelű listán levő gyógyszerekre. Az egészségbiztosítási pénztár közleménye szerint szintén ettől a hónaptól 17 gyógyszer lekerült a támogatott készítmények listájáról.
A korábbi három lista összeállításánál egyébként elsősorban a gyógyszerek igénylésének gyakoriságát vette alapul az egészségügyi minisztérium. Az A listán szereplő orvosságokra 90 százalékos, a B listán lévőkre 50 százalékos fedezetet biztosít a pénztár, a 700 lejnél kisebb nyugdíjjal rendelkezők ezekre a gyógyszerekre is 90 százalékos kedvezményt kapnak. A C listás gyógyszerek ártámogatottsága ezentúl is 100 százalékos lesz. Az említett százalékokat az úgynevezett referenciális árakra számolják, tehát ha egy hatóanyagra több kiszerelés létezik, a legolcsóbbat veszik alapul, és annak fedezik az 50, 90, esetleg 100 százalékát.
A krónikus betegségekre havonta felírt gyógyszerek esetében a receptre összesen legfeljebb hét terméket írhat fel az orvos az A, B és az újonnan létrehozott D listáról, de a B listás készítmények referenciaárának összértéke továbbra sem haladhatja meg a havi 330 lejt, a 700 lejnél kisebb nyugdíjjal rendelkezők pedig legfeljebb három B listás gyógyszerre kaphatnak 90 százalékos kedvezményt.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!