Hirdetés

Újabb épületrésszel bővítik a szatmárnémeti megyei kórházat

Ideiglenesen átszervezik a Szatmár Megyei Kórházat: fejlesztési munkálatok miatt át kellett költöztetni a sürgősségi osztály valamennyi részlegét, és több más kórházi osztály is a megszokottól eltérő helyen működik majd augusztus közepéig – jelentette be tegnap Adrian Marc kórházmenedzser.

Babos Krisztina

2011. június 02., 08:422011. június 02., 08:42

Mint ismeretes, az egészségügyi intézmény a szaktárca, illetve a Szatmár Megyei Tanács támogatásával közel 4 millió lejt költhet átszervezésre. Ebből az intézmény legégetőbb problémáját kívánják megoldani, a sürgősségi osztályét, mely eddig egy szűk folyosón keresztül volt elérhető, és a kórtermek száma is messze elmaradt a követelményektől.

A megyei kórház U alakú épületének közepét építik be lényegében, és az új épületrészben nyitják meg a főbejáratot is. Egy jó beosztású kórházban ugyanis a pácienseket a sürgősségin fogadják, és ott dől el, hogy mely osztályra irányítják tovább az akut eseteket. Moldovan Adriana osztályvezető a Krónika érdeklődésére elmondta: nagyon örül a bővítésnek, hisz nem volt elég helyük korábban a sürgősségin jelentkező esetek ellátásához. Hozzátette viszont: két-háromszor annyi pácienst kell fogadniuk, mint például egy egyetemi központnak, mivel a szatmáriak elhanyagolt egészségügyi problémáikkal hajlamosak a sürgősségin jelentkezni ahelyett, hogy a háziorvosukhoz fordulnának.

Adrian Marc szerint az új kórházban működő minden részleg, illetve osztály az épületben marad, azaz egyiket sem költöztetik a pavilonrendszerben működő intézmény más ingatlanába. Táblákat is kihelyeztek, hogy a betegek könnyebben tájékozódhassanak. Hozzátette: a felújítás utolsó két-három hetében még komolyabb kihívás elé néznek majd, ugyanis még jobban össze kell húzódnia a sürgősséginek, mivel az új és a régi épületrész „összekötése” idején a köztes falakkal szomszédos kórtermeket is ki kell üríteniük. A menedzser szerint azt is tervezik, hogy a megyei kórház veszélyeshulladék-megsemmisítőjét kiegészítik.

Egy korábbi kormányprogram révén kaptak ugyan egy darálókészüléket, viszont sterilizálót nem adtak hozzá, így mindeddig nem tudták helyben hatástalanítani a hulladékot. Ilyen berendezéssel egyébként Szatmár megyében jelenleg csak a járványkórház rendelkezik.

Marc elmondta: a veszélyes kórházi hulladékot a kolozsvári megsemmisítőbe szállítják, ami igen nagy kiadást jelent az intézménynek. Arról is beszámolt továbbá, hogy körülbelül 400 alkalmazott felvételét tervezik meghatározott, egyéves időszakra. Erre azért van szükség, mert a kórház orvosainak és középkádereinek 25-30 százaléka külföldön is dolgozik, akik fizetés nélküli szabadságon vannak hónapok óta. Hozzátette: ezentúl csakis egyetlen alkalommal engedélyeznek az orvosok és nővérek számára egyéves fizetés nélküli szabadságot, azután dönteniük kell: maradnak a kórházban, vagy végleg külföldön vállalnak munkát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés