Hirdetés

Újabb 1,2 milliárd forintra pályázhatnak a határon túli szervezetek

Megjelent a magyar kultúráért és oktatásért nyílt pályázat; a határon túli magyar szervezetek 1,2 milliárd forintos keretre adhatnak be kérelmet a Bethlen Gábor Alaphoz. Az alap az elmúlt egy hónapban közel 7 milliárd összegű pályázati kiírást bonyolított le.

2011. május 20., 12:332011. május 20., 12:33

Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a pályázatot az átalakuló támogatáspolitika jegyében már új elvek mentén hirdették meg, s a nagyobb szervezetek a jövőben meghatározott, világos kritériumok alapján normatív támogatást kapnak majd.

Kifejtette: azt szeretnék, ha ezek a szervezetek ne erre a programra pályázzanak és ne vonják el a forrásokat a kisebb tömörülésektől és programjaiktól. A nagyobb, nemzeti jelentőségű intézményeket és programokat jelentő szervezetek számára előre kiszámítható, hosszú távú finanszírozást szeretnének biztosítani - mondta, hozzátéve: ennek feltétele azoknak a kritériumoknak a teljesítése lesz, amelyet a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT)tagszervezetekkel közösen dolgoznak ki. Ebbe a körbe a MÁÉRT tagszervezetek ajánlhatnak majd intézményeket, tagszervezeteket.

A helyettes államtitkár felidézte, hogy április 30-án elindult a Határtalanul! tanulmányi kirándulások program, és május 4-én megjelent az oktatási-nevelési támogatásokról szóló Szülőföldön magyarul program. Utóbbi szintén új rendszerben indul - jelezte, hozzátéve: áttekintették az elmúlt 10 év tapasztalatait, és megpróbálták a mai viszonyokhoz igazítani. Ennek jegyében a kifizetéseknél áttérnek a banki rendszerre, ami nemcsak modernebb, hanem sokkal olcsóbb is lesz. Partnerszervezetül szakmai szervezeteket választottak, hogy „ne a politikai befolyás érvényesülhessen”, hanem valóban szakmai szempontok.

Répás Zsuzsanna az RMDSZ politikusok kritikájára, miszerint a kormány megsértette a magyar-román kormányközi szerződést azzal, hogy az ottani magyar pedagógusszervezetnek adta át a program koordinálását azt mondta, hallotta ezeket az aggodalmakat és értetlenül fogadta őket. Mint mondta, értelmezésük szerint Magyarország a szerződést nem sérti meg, mert nem történik más, mint alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez: nagyon hosszú idő telt az oktatási-nevelési támogatások folyósításának kezdetétől, és azóta mind a két ország uniós tag lett. Fontos volt a rendszer megújítása, hiszen az utalási költségek nagyon magasak voltak, több milliárd forintot tettek ki, és ezt a forrást sokkal jobb célokra is el lehet költeni - mondta, hozzátéve: a helyi lebonyolítók feladatköre is megváltozik, kifejezetten szakmaivá alakul, s az ő dolguk az lesz, hogy iskolákkal, tanulókkal tartsák a kapcsolatot, az igényeket felmérjék. Megjegyezte: visszatérnek a korábbi helyzethez, hiszen eredetileg is a pedagógusszövetséget kérte fel a kormány a közreműködésre.

A helyettes államtitkár a megújult határon túli támogatáspolitikával kapcsolatban kiemelte: az a cél, hogy egy helyre koncentrálják a forrásokat, és azt a szakmai tudást, amellyel elérhető, hogy ezek a források a megfelelő helyre kerüljenek. Átlátható és kiszámítható finanszírozási rendszert szeretnének létrehozni - hangsúlyozta.

Ulicsák Szilárd, a Bethlen Gábor alapkezelő elnök-vezérigazgatója elmondta: az 1,2 milliárdos kereten belül 200 millió forint áll rendelkezésre kis összegű határon túli pályázatokra, azaz itt 600 ezer forint a legnagyobb kérhető összegű, ez a helyi pályázatokra elegendőnek bizonyult korábban is. A központi pályázatoknál 600 ezer és 5 millió forint között lehet kérelmet beadni.

Pályázni lehet nyári programokra, hosszabb, egy éven túlhúzódó programsorozatokra, és működési költségekre. A legnagyobb súlypont az oktatás támogatása, emellett kiemelten kezelik a kulturális és egyházi programokat, valamint az ifjúsági szervezetek és programjait. A kiírás során figyelembe vették a MÁÉRT-szakbizottságok ajánlásait is - jelezte. Elmondta: a nyári, szeptember 30-ig záruló programokra június 10-ig lehet pályázni, a döntések július elején megtörténnek, innentől folyamatosak a szerződéskötések és utalások.

Ezzel párhuzamosan a többi programelemre is lehet pályázni június 30-ig. Itt augusztustól, szeptembertől várhatóak a szerződések és az utalások.

Kitért arra is, hogy a határon túli pályázók számára nyílt tájékoztató napokat szerveznek majd. Új elemként említette, hogy a helyszíni lebonyolítású pályázatoknál a lebonyolítókkal központilag szerződnek, tehát innen utalják ki a forrásokat helyszíni bankszámlára. Ezzel is átláthatóbbá teszik a rendszert.

Ulicsák Az alapkezelő bejegyzése óta eltelt egy hónap alatt közel 7 milliárd forint értékű pályázati kiírást bonyolítottak le. A Határtalanul! programot 500 millió forintos kerettel hirdették meg, míg az oktatási-nevelési támogatások várhatóan mintegy 5 milliárd forinttal kerülnek kifizetésre.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés