Új szövetség Istennel

Helyreállították az 1519-ben épült szilágycsehi református templomot Két felújított református templomot is újraszenteltek a hétvégén Erdélyben. Szilágycsehben az 1519-ben épült műemlék-templom helyreállításának befejezését ünnepelték (képünkön), a Beszterce-Naszód megyei Vicében a nyolcvan lelket számláló gyülekezet temploma mellett a parókiát is újjáépítette.

Benkő Levente

Benkő Levente

2006. július 17., 00:002006. július 17., 00:00

„Meg kell találni az apróbb sikerek örömeit. Ilyen pozitív élményt jelent az, hogy a szilágycsehi gyülekezetnek háromévi megfeszített munkával sikerült helyreállítania műemlék templomát” – hangoztatta Tőkés László tegnap Szilágycsehben. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke azon a hálaadó istentiszteleten hirdetett igét, amelyen a kilencezer fős szilágysági kisváros háromezer lelkes református gyülekezete helyi, magyarországi és hollandiai egyházi, illetve világi elöljárókkal közösen ünnepelte 1519-ben épült műemlék temploma helyreállításának a befejezését. Tőkés László kiemelte: Erdély-szerte a Szilágyságban a legnagyobb a templomlátogatottság, a gyülekezet pedig „teljes szívvel és hittel vállalta a munkát, ebbéli küzdelmében pedig Isten melléjük állt”. Ilyen sikeres küzdelemhez hasonlította a püspök például Hunyadi Jánosnak a törökök felett 550 éve aratott nándorfehérvári győzelmét és Bocskai István szabadságharcát, amelynek a lezárását jelentő bécsi békét 400 éve kötötték meg: a templomavatóval együtt ezt a két évfordulót is megünnepelte Szilágycsehben a gyülekezet. „Mindenekelőtt a bennünk lakozó félelmet kell leküzdenünk, és sohasem szabad kihagynunk számításainkból Istent, mert az eljövendőben is nagy szükségünk lesz az Úr szövetségére” – szögezte le Tőkés László, aki arra biztatta a csehieket: a templom mindenkoron vár is egyben, s mint templomos nép ezután se hagyják üresen Isten hajlékát, óvakodva a Nyugat-Európából beáramló, istentagadó eszméktől.
Hasonlóan káros felfogásokat bírált beszédében Kövér László, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országos választmányának elnöke, aki egyebek mellett szóvá tette: az Európai Unió a nemzetiségek védelmét illetően nem sok jóval kecsegtet, hiszen az EU-tag Szlovákiában olyan kormánykoalíció állhatott fel, amelynek egyes tagjai nyíltan hirdetik a magyarellenességet; és a Kárpát-medencében sehol sem akarnak hallani a magyarok önrendelkezéséről. „Nemcsak az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági, hanem a magyarországi magyarság is bajban van” – mondta a fideszes politikus. Utalt arra, hogy a magyarságot „a merjünk nagyok lenni felfogás helyett a tanuljunk meg kicsik lenni alapállásra tanítják”. Kövér László elnézést kért a gyülekezettől, amiért politikai vonatkozásokat is szóvá tett, de mint mondta, a magyarság sorskérdései a templomban is megkerülhetetlenek. A politikus a magyarság együvé tartozásának a biztató jeleként értékelte a szilágycsehi templomjavítást, és leszögezte: a huszonegyedik században nincs már határon túli magyar ügy, csak magyar ügy. Balogh Zoltán református lelkész, a Fidesz-MPSZ országgyűlési képviselője az új kihívások vállalására, de az elődöktől örökölt hagyaték megőrzésére hívta fel a figyelmet. A zilahi református egyházmegye esperese, Bogdán Zsolt győztes csataként említette a szilágycsehi templomfelújítást, Papp Tibor, a debreceni Bástyatemplom lelkésze pedig a hívek és Isten egymás mellé szegődését emelte ki. A hollandiai Meerkerk város testvérgyülekezetének képviselete a szilágycsehi templom helyreállítását megörökítő emléktáblát és a munka folytatásához további adományt nyújtott át. Szilágycseh polgármestere, Vasile Cuceu – akinek jóvoltából az önkormányzat is támogatta a helyreállítást – jó egészséget és hosszú életet kívánt a gyülekezetnek, mondván: „Békességben használják templomukat az eljövendő nemzedékek is”. A millecentenáriumi kopjafánál koszorúzás, majd díszebéd zárta az ünnepnapot.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat
2025. szeptember 27., szombat

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is

A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is
2025. szeptember 27., szombat

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség határozottan elutasítja az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan, amely a hallgatókat hozza nehéz helyzetbe az előző kormány felelőtlen döntései miatt – hangsúlyozza a szervezet.

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez
2025. szeptember 26., péntek

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél

Az adócsalás visszaszorítása és a szerzői jogok védelme érdekében szerveztek átfogó razziát szeptember 17–23. között a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Szolgálatának rendőrei.

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél
2025. szeptember 26., péntek

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében

Négy székelyföldi magyart vettek őrizetbe a Maros megyei rendőrök, azzal gyanúsítják őket, hogy egy héttagú nemzetközi bűnszervezet tagjaként Csehország területén rablást és emberölést követtek el.

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében
2025. szeptember 25., csütörtök

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül

Sokan szembesülnek azzal, hogy az elektronikus személyi igazolvány nem használható ügyintézésre, mivel a legtöbb intézmény nem rendelkezik kártyaolvasóval. Az új igazolványok nem tartalmazzák a lakcímet, ezért lakcímkártyára lenne szükségük.

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül
2025. szeptember 25., csütörtök

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön, két hónappal a szerződésben megszabott határidő előtt jóváhagyta a műszaki kivitelezési tervet az észak-erdélyi (A3) autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának utolsó 20 kilométerére.

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán
2025. szeptember 25., csütörtök

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban

Két hálózsákot és két kabátot loptak el a Fogarasi-havasok gerincén túrázó német fiataloktól. A lopás miatt a német turisták kénytelenek voltak megszakítani útjukat.

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban
Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban
2025. szeptember 25., csütörtök

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban