2007. szeptember 05., 00:002007. szeptember 05., 00:00
Tegnap tartott sajtótájékoztatóján az igazgató a szatmárnémeti megyei kórház égető problémáinak megoldását ígérte. „A gyógyszerkrízist sikerült megoldani. A biztosítási pénztár ez év végéig havi 350 millió lejt utal át a kórháznak, amiből az alapvető orvosságok költségeit lehet fedezni” – nyilatkozta Vulciu. A melegvíz-ellátáshoz szükséges kazánokat a városi önkormányzat már beszerezte, és október végéig valószínűleg sikerül üzembe is helyezni. A sürgősségi osztály kialakítását célzó versenytárgyalást pedig javított formában a jövő hét során szándékoznak kiírni.
Amint arról már tájékoztattunk, az elmúlt év során a megyei kórház igazgatói széke három alkalommal cserélt gazdát. Tavaly augusztusban a liberális párt nyomására lemondott dr. Teodor Mihail sebész, akit korábban szintén a liberális alakulat állított a kórház élére. A volt igazgató úgy véli, azért kényszerítették a vezetői poszt feladására, mert a párton belül nagy befolyással bíró több orvossal került összetűzésbe, amikor nyíltan visszaéléssel vádolta meg őket. Lemondása után egy közgazdász került az intézmény élére, aki azonban nem rendelkezett kellő tapasztalatokkal az egészségügyi ellátás terén, így egy hónap múlva egy fiatal orvost nevezett ki az egészségügyi miniszter. Úgy tűnik gyakori, politikai indíttatású vezetőváltás, egyáltalán nem tett jót az intézménynek: a kórházban hónapok óta szünetel a melegvíz-szolgáltatás, időnként hiányoznak az alapvető gyógyszerek, és előfordulhat, hogy egy komoly beruházási lehetőségtől is elesik az intézmény. A svájci kormány felajánlotta, hogy egy sürgősségi osztályt korszerű felszerelésekkel látna el, amennyiben ennek megfelelő helyet alakítanának ki az intézményben. Az átalakítási munkálatok azonban hónapok óta késnek, mivel a kórház vezetősége nem a szabályoknak megfelelően írta ki a kötelező versenytárgyalást.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.