2011. szeptember 01., 07:492011. szeptember 01., 07:49
Munkaülés lesz, a jövő évi helyhatósági választásokra való felkészülésről döntenek, meghatározzák a jelöltállítások határidejét – mondta Szász. A napirend szerint létrehozzák az Önkormányzati Képviselők Országos Testületét, valamint a Megyei Szervezetek Egyeztető Fórumát. Szász Jenő ugyanakkor elmondta, azoknak is teret biztosítanak, akik nem akarnak politizálni vagy politikai szervezethez tartozni, ezért két háttérintézményt alapítanak: a Márton Áron Akadémia az erdélyi magyarságot érintő kérdésekkel, az Orbán Balázs Akadémia kiemelten a Székelyfölddel foglalkozik.
A két szervezet nem kap jogi személyiséget, hiszen a törvény nem is teszi lehetővé az akadémia szó használatát, ám a két jeles névadó már a tartalmat és a szellemiséget is meghatározza. Az időnként összeülő két testületben erdélyi és magyarországi személyiségek tartanak majd előadásokat, és ezek tartalmát a nagyközönséghez is eljuttatják. Szász Jenő ugyanakkor elmondta, megerősítik a párt politikai nyilatkozatát, miszerint az RMDSZ két évtizedes elhibázott baloldali politikája ellenében nemzeti alternatívát kell az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen felállítani. Szász Jenő elmondta, örül, ha összemossák a helyhatósági és a parlamenti választásokat, mert ezzel az RMDSZ „belefut a pofonba”. A helyi jelölteknek nem állna érdekében a kormányzati szerepvállalásról témát nyitni, de ha a kampány egyszerre lesz, nem tehetnek úgy, mintha ehhez nem lenne semmi közük – mondta Szász. Az MPP elnöke szerint ahány mandátumot az RMDSZ elveszít, azt mind a polgári párt nyeri meg.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.