
Már épül a jégpálya a Szabadság-szobor szomszédságában
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
November 15. és jövő január 5. között rendezik meg a karácsonyi vásárt Aradon. Ezúttal új helyszíneken: a volt Thököly téren és a megbékélési parkban várják az érdeklődőket, utóbbi helyen óriáskerékkel és műjégpályával próbálják meg háttérbe szorítani a 13 aradi vértanú emlékművét, a Szabadság-szobrot.
2024. november 08., 17:182024. november 08., 17:18
Újdonságokat jelentett be az idei karácsonyi vásár kapcsán Călin Bibarț aradi polgármester pénteki sajtótájékoztatóján: új helyszíneken, a lebontott nagypiac helyén kialakított promenádon,
Az egymáshoz közel lévő tereket a rövid Ecaterina Teodoroiu (volt Heim Domokos) utca köti össze, amelyet erre az időre lezárnak a gépjárműforgalom előtt, így a látogatók kényelemesen átsétálhatnak egyik helyszínről a másikra.
Az idei karácsony vásár attrakciójának a műjégpályát nevezte a polgármester. A palánkokat már elhelyezték, nagykapacitású hűtőgépekkel már a jeget is elkezdték gyártani a Szabadság-szobor tövében, ahol a korcsolyapályán kívül a tavalyi rendezvényről már ismert óriáskereket és egy ringlispílt is elhelyeznek.
A kézművesek és lacikonyhások bódéit – összesen harmincat – a régi román ortodox katedrális előtti téren helyezik el, ahol karácsonyfát is állítanak és színpadot ácsolnak. A hivatalos megnyitót november 15-én, pénteken 18 órától román könnyűzenei koncerttel tartják, de az azt követő napokon is lesznek kulturális programok, az előző évek tapasztalatai alapján főleg román népzenei előadások és kántálások. A vásár naponta 12 és 22 óra között lesz látogatható.
A katedrális téren kapnak helyet a vásárosok
Fotó: Aradi Polgármesteri Hivatal
A „város karácsonyfáját” amúgy nem itt, hanem idén is a polgármesteri hivatal előtt fogják felállítani, az ünnepi fények meggyújtására pedig december 6-án, pénteken este kerítenek sort. A sajtótájékoztatón kiemelték, hogy a díszkivilágításhoz energiatakarékos LED-izzókat használnak. A karácsonyi vásárra összesen 400 ezer lejt irányoztak elő a városi költségvetésből, ez valamivel több mint tavaly, viszont egyharmada annak, amit 2022-ben költöttek el közpénzből erre a célra.

Csak néhány hétig élvezhették az aradiak a volt Nagypiac helyén kialakított park díszszökőkútjának sugár- és fényjátékát, pénteken az esti tűzijátékot szervező cég mikrobusza ráhajtott a járdaszinten lévő létesítményre, amely beszakadt a jármű alatt.
A magyar kormánynak kötelessége a határon túli magyarok jogainak képviselete, ami azt is jelenti, hogy ezekből a jogokból nem lehet elvenni – hangsúlyozta Tarr Zoltán Fehéregyházán.
Az erdélyi magyar szellemi, kulturális, politikai és egyházi vezetőkkel találkozik a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán.
A medvék és a vaddisznók ma már nemcsak az erdőkben, hanem a hírekben is állandó szereplők, lapunk is gyakran beszámol arról, hogy erdélyi városok utcáin kóborolnak.
Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.
Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.
Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.
A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.
Hatalmas érdeklődés övezi Orbán Viktor hagyományos előadását a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Szombaton délelőtt teljesen megtelt a tusnádfürdői rendezvénynek otthont adó kemping nagyszínpada előtti placc.
szóljon hozzá!