
László Attila (állva) székelyudvarhelyi plébános a pápalátogatásra készült liturgikus tárgyakkal
Fotó: Veres Nándor
Teljesen kicseréli a kolozsvári Szent Mihály-plébánia papságát Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke.
2020. június 30., 18:002020. június 30., 18:00
2020. június 30., 18:252020. június 30., 18:25
A főpásztor ezévi VIII. számú körlevelében, melyben közzétette a gyulafehérvári főegyházmegyében augusztus 1-től elrendelt újabb személyi változásokat, Kémenes Lóránt Zoltánt, a kolozsvári Szent Mihály-plébánia plébánosát és a Kolozs-Dobokai kerület főesperesét felmentette eddigi beosztásából és nagyernyei plébánosnak nevezte ki.
A Romkat.ro portál által idézett körlevél szerint a főtéri Szent Mihály-templom felújítását is menedzselő plébánia új plébánosa László Attila székelyudvarhelyi plébános lesz, akit a Kolozs-Dobokai kerület főesperesévé is kineveznek. Neki új segédlelkészekkel kell dolgoznia, a körlevél szerint ugyanis az eddigi segédlelkészek is új feladatot kapnak.
A kolozsvári főtéri plébánia új segédlelkészei Jánossi Imre és Popesc Mihăiţă-Cristian lesznek, előbbi Zetelakán, utóbbi Nagyszebenben szolgált segédlelkészként. László István eddigi segédlelkész székelyszenttamási plébános lesz.
A papok helyezésénél figyelembe kell venni a hívek jogait és a pap személyiségét, képesítését, párosítva tehetségét egy adott helyzet valódi szükségleteivel” – fogalmaz körlevelében Kovács Gergely érsek.
Kémenes Lóránt Zoltán nagyernyei plébános lesz
Fotó: Facebook/Szent Mihály templom - Kolozsvár

„A karácsonyt nem kell kitalálni, a karácsony készen van, nem megteremteni, hanem megélni kell” – vallja Kémenes Lóránt Zoltán kolozs-dobokai főesperes.
Az augusztustól tisztségbe lépő új plébános nem kis feladatot vállal, hiszen neki kell menedzselnie Erdély egyik emblematikus épületének, a Szent Mihály-templomnak a felújítását, melyre még az elhunyt Kovács Sándor főesperes-plébános szerzett uniós támogatást a Regionális Operatív Program keretében. A műemlék helyreállítása közel 5 millió euróból, 22 millió lejből valósul meg, amiből 18 millió lej a vissza nem térítendő uniós finanszírozás. A szerződés értelmében a kivitelező szegedi Kész Zrt.-nek négy év alatt kell elkészülnie a nagy volumenű munkával, de az egyház képviselői azt szeretnék, ha 2021 decemberére megújulna az istenháza.

Jelentős szakmai kihívást jelent a kolozsvári Szent Mihály-templom restaurálása – állítják a szakemberek, akik az eddigi munkálatok során a külső kőfaragványoknál és a belső boltozatnál is rosszabb állapotokat találtak, mint amire számítottak.
Új prefektus és érseki titkár Gyulafehérváron A gyulafehérvári érseki hivatalban is változások lesznek, az érseki titkári feladatokat a körlevél szerint a római tanulmányairól hazatért Kovács Szabolcs látja el. A Gyulafehérvári Papnevelő Intézetet sem kerüli el a változás, Obermájer Ervin-István eddigi prefektus a csíkszeredai Szent Ágoston-plébánia kisegítő lelkésze lesz, valamint Maczalik Győző és vértanú társai szentté avatási eljárásának posztulátorává és Márton Áron püspök szentté avatási ügyének viceposztulátorává nevezte ki az érsek. A főpásztor a papnevező intézet prefektusává Dr. András Istvánt nevezte ki, aki megtartja az intézet rektori tisztségét és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karának Pasztorálteológiai Intézetében tanári megbízatását.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!