
Fotó: Pap Melinda
Jelentős szakmai kihívást jelent a kolozsvári Szent Mihály-templom restaurálása – állítják a szakemberek, akik az eddigi munkálatok során a külső kőfaragványoknál és a belső boltozatnál is rosszabb állapotokat találtak, mint amire számítottak. Kellemes meglepetésben is részük volt: a déli homlokzaton egy napóra lenyomata, a belső falfelületen, a nyugati bejárat közelében kisebb falképtöredékek kerültek elő.
2019. október 10., 08:132019. október 10., 08:13
2019. október 10., 12:292019. október 10., 12:29
A hívek előtt is bezárták a szeptember 29-i búcsút követően Kolozsvár Főterének ékességét, a külső és belső restaurálási folyamaton áteső Szent Mihály római katolikus templomot. Ez a lépés nagyban hozzájárul ahhoz, hogy tartani tudják a feszes ütemtervet a több mint egy évvel ezelőtt elkezdődött felújítási és restaurálási munkálatok során.
A felújítási folyamat felügyeletével megbízott csapat – Kémenes Lóránt-Zoltán főesperes, Márton Judit műemlékvédő szakmérnök, a felújítás szakmai felügyelője és Ilyés Szabolcs, a Regio Consult cég igazgatója – a Krónika érdeklődésére közölte: céljuk, hogy a pályázatban meghatározott időre, 2021 végére befejeződjenek a munkálatok.

Hamarosan nekilátnak a kolozsvári Szent Mihály-templom restaurálásának, az erre vonatkozó szerződést szerdán írta alá Kovács Sándor főesperes-plébános – tájékoztatott Facebook-oldalán a plébánia.
„A templom bezárása a munkavédelmi szabályoknak megfelelően szükséges lépés, ugyanakkor nagyban hozzájárul, hogy a feszes ütemtervet sikerüljön tartani a megvalósítás során.
– hangsúlyozták a Krónikának az egyház képviselői.
A kincses város ékességének, és egyben Erdély egyik legjelentősebb műemlék templomának a restaurálási munkálatai több mint egy éve kezdődtek el. A Regionális Operatív Program (POR) keretében megvalósuló beruházás támogatási szerződését két évvel ezelőtt írta alá az azóta elhunyt Kovács Sándor plébános-esperes az északnyugati regionális fejlesztési ügynökséggel.
A szerződés értelmében a kivitelező szegedi Kész Zrt.-nek négy év alatt kell elkészülnie a nagy volumenű munkával, de a plébánia képviselői azt szeretnék, ha 2021 decemberére megújulna az istenháza.
A restaurálási folyamat az ütemtervnek megfelelően halad, nagy előrelépés, hogy a tetőzet felújítását sikerült befejezni, amit tavaly ilyenkor maguk a tervezők sem gondoltak volna. Veres Stelian espereshelyettes a Krónikának elmondta, a kőrestaurálási munkálatokra káros hatással van ugyan az építkezésben tapasztalt munkaerőhiány, de ezek is az ütemterv szerint haladnak.
– részletezte lapunknak a felújítás jelenlegi szakaszait Márton Judit műemlékvédelmi szakmérnök, aki a plébánia részéről felügyeli szakmailag a munkálatok menetét. Elmondta: hamarosan a huszártorony munkálatai következnek, és a homlokzat felújításával párhuzamosan az ereszcsatornákat is felszerelik.
{K3}
A külső kőrestaurálási munkálatok is újabb szakaszba értek: eddig elkészült az északi homlokzatnál a toronytól nyugatra eső rész, míg a déli homlokzaton a déli kaputól nyugatra eső részek – augusztusban le is bontották az állványokat.
Az elmúlt hónapban a déli homlokzatnak is újabb szakaszát vették körbe az állványok, itt a falszerkezetben lévő repedések kezelésének az előkészítése folyik.
A külső munkálatokkal párhuzamosan a templombelsőben is folyik a munka, itt a karzat alatti és fölötti boltozatoknak a megerősítése zajlik. „A Schleynig-kápolna freskóinak konzerválása elkészült, akárcsak a karzat és az első pillérpár közötti templomhajó rész (boltozatok, oldalfalak) megerősítése. Jelenleg ennek a résznek a meszelése van folyamatban. Amint a boltozatok kőbordáinak a konzerválása befejeződik, az állvány ezen a részen elbontásra kerül és a templombelsőben egy újabb résznek az állványozása következik” – részletezte Márton Judit.
Fotó: Pap Melinda
A szakember rámutatott, a szeptember 29-i Szent Mihály-búcsút követően
A belső munkálatok ideje alatt a szentmiséket a Szentháromság- (Piarista) templomban tartják, de a híveknek a Ferences templomban is lehetőségük van misét látogatni.
Márton Judit a munkálatok során tapasztalt meglepetésekről is beszámolt lapunknak. Elmondta, mivel a homlokzatok kőfaragványainak szemrevételezése és a boltozatok megismerése csak a templom felállványozása után vált lehetővé, ekkor derült ki, hogy a külső kőfaragványok sokkal rosszabb állapotban vannak, mint ahogyan lentről látható volt.
– részletezte a műemlékvédő szakmérnök. A szakember szerint a támpillérek fölötti fiálékat (fiatornyokat) is cserélni kellett, mivel a korábbi felújítások rossz minőségű kőanyaggal történtek, a munkások nem tartották be a szálirányt és az elemek rögzítéséhez vascsapokat használtak, amik rozsdásodva szétfeszítették a kőelemeket.
Fotó: Pap Melinda
„A falfelületeknél a cementes fugák eltávolítása után derült ki, hogy a falszöveteknél is több helyen be kell avatkozni, volt, ahol a falazat újraszövése volt szükséges, máshol injektálni, mélyfugázni kellett” – részletezte az újabb beavatkozásokat az illetékes. Aki szerint
Kellemes meglepetésekben is részük volt a szakembereknek. A felújítás alatt derült ki például, hogy az utóbbi évszázadokban levéltárként használt helyiségnek korábban kapcsolata volt a templomhajóval. „Egy kis nyílás került elő, a falon pedig egy szerkezetnek a támasztási, felfüggesztési pontjai, valamint a vakolaton festett színlenyomatok láthatóak. Emődi Tamás építész szerint
– avatott be a részletekbe Márton Judit. A restaurálási folyamat szakmai felügyelője arról is beszámolt, hogy a nyugati bejárat közelében lévő belső falfelületen kisebb falképtöredékek is előkerültek: egy kisméretű angyalábrázolás, valamint a déli homlokzaton egy napóra lenyomata.
„A déli oldalfalon lévő két csigalépcső elfalazásának időpontja ismeretlen számunkra. A délnyugati csigalépcső megnyitása és járhatóvá tétele a felújítás során élményszerűvé válik mindenki számára” – vetítette elő az újabb lépéseket a szakember.
Fotó: Pap Melinda
Maksay Ádám építőmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök, a felújítási terv készítője korábban rámutatott: a kőrestaurálási munkálatok után nem kell olyan vakítóan fehér falfelületekre számítani, mint a pár éve felújított Farkas utcai református templom esetében, hiszen katolikus templomról lévén szó óvják a régi feliratokat, falfestményeket.
Erdély legmagasabb és második legnagyobb temploma A Szent Mihály-templom nemcsak Kolozsvár, hanem egész Erdély egyik legjelentősebb műemlék épülete, egyben második legnagyobb alapterületű temploma a brassói Fekete-templom után. Kőtornya 76 méter – a kereszttel együtt 80 –, ez a legmagasabb erdélyi templomtorony. Építésének kezdeteire vonatkozóan nincsenek pontos adatok, a munkálatok befejezése az 1419–1437-es időszakra tehető. Az eredeti torony később, az 1511–1545 közötti időszakban épülhetett, bár kettőt terveztek, csak egy készült el. A templom jelenlegi, neogótikus tornya 1837 és 1859 között épült. A történelem folyamán a protestánsok, köztük az unitáriusok is használták, végül visszakerült a római katolikus egyházhoz. Számos történelmi esemény színhelye, falai között közel ötven országgyűlést tartottak, több erdélyi fejedelmet is itt iktattak be: Báthory Zsigmondot, Rákóczi Zsigmondot, Báthory Gábort és Bethlen Gábort. Itt szentelték erdélyi római katolikus püspökké Márton Áront, aki 1944. május 18-án itt mondta el híres beszédét is, amelyben fellépett a zsidóüldözés ellen.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
szóljon hozzá!