2007. május 07., 00:002007. május 07., 00:00
Jakab Attila, a szervezet elnöke szerint a folytonosság és a közösségformálás mellett a rendezvény legnagyobb erénye a frissesség, a megújulás. „A diákok igényei, elvárásai határozzák meg a programokat, nekünk a szervezési-logisztikai keretet kell biztosítanunk. Például a szombati záróbuli együtteséről, a Wacomairsról, bevallom, nem is hallottam, amíg meg nem kerestek a javaslattal a diákok, hogy őket hívjuk meg. A pályabörze is hatékonyabb, mióta nem az egyetemek felvételi tájékoztatójaként működik, hanem fiatal szakemberek vagy egyetemisták mutatnak be egy-egy szakmát, egyetemi szakot. A diákok-diákoknak alapon szervezett programok teszik folyamatosan élővé a rendezvényt” – állítja az UFF elnöke.
A már hagyományos diákpolgármester-választás egész hetes idei kampánya a korábbiaknál profibbnak ígérkezik, a versengő középiskolás kampánystábok médiaidőt is kaptak a két helyi rádióban. Továbbá nemcsak a jelöltek, hanem csütörtökön a kampánystábok is összemérik képességeiket a városi parkban. Hírek szerint a tavalyi győztes diákpolgármester is beváltja a kampányban tett ígéretét, és megszervezi a boxermaratont, ha lesznek bátor jelentkezők a Patkóból induló szombati futóversenyre. Bátorságra azért van szükség, mert az „atléták” csak boxeralsóban teljesíthetik a távot.
Jakab Attila sajnálatosnak nevezte, hogy sem a helyi, sem a megyei önkormányzat nem támogatja a Diáknapokat, a rendezvény 200 ezer lejes költségét saját forrásból és pályázatokból az UFF teremti elő. „Az éppen most zajló megyei ifjúsági napok szervezői nem fogadták be az udvarhelyi Diáknapokat” – panaszolta el ki Jakab Attila UFF-elnök.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.
A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.