
Fotó: Tamás Gyopár
Székelyudvarhelyen kerül sor szombaton a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok képviselőinek közgyűlésére, amelyen megtárgyalják a három székelyföldi megyében élő román közösség helyzetét – tájékoztat az Agerpres által idézett közleményében a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma (FCRCHM).
2017. március 31., 12:382017. március 31., 12:38
A fórum 2006 óta szervez hasonló gyűléseket, melyeknek célja „a három megye román közösségeivel konkrét és hatékony párbeszédet folytatni, nyilvánosan kifejezni a térségben élő román lakosság álláspontját a román identitás megőrzésével és kinyilvánításával, valamint a magyar etnikumú román állampolgárokkal és más nemzetiségekkel való békés együttéléssel kapcsolatos alapvető kérdésekben” – írja a fórum által küldött közleményben.
Az idézett forrás szerint a gyűlés résztvevői a román közösségek helyzetéről fognak tanácskozni, és kidolgozzák a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezettel kapcsolatos állásfoglalásukat is. A fórumon elfogadnak egy, a romániai magyar pártok vezetőihez és a civil társadalom képviselőihez intézett felhívást, amelyben kérik az interetnikus együttélés normalizálását Hargita, Kovászna és Maros megyében. A gyűlésre a három megye prefektusait, parlamenti képviselőket, román polgármestereket és papokat, több kulturális intézmény és iskola vezetőit, valamint civil szervezetek képviselőit is meghívták.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.