2011. május 08., 11:482011. május 08., 11:48
A tűzoltóautó a szolnoki papírgyárban volt rendszeresítve évtizedeken át, de a gyár bezárása után nagyüzembeli szolgálata megszűnt. A gépjárművet Ferencz Gábor, a volt gyártelepen működő AC-DC Logisztikai Zrt. vezérigazgatója adományozta a Karcagi Tűzoltóságnak.
Noha a Ford Transit típusú gépjármű 40 éves, azaz életkorát tekintve veteránnak számít, nagyon jó állapotban van, és gyári tűzoltóautóként közlekedve mindössze 23 ezer kilométert tett meg. Vízforrásra csatlakoztatható kismotorfecskendővel, tömlőkkel, sugárcsövekkel, létrával, kékfényes lámpával ellátott, így az oltáshoz legszükségesebb felszerelésekkel rendelkezik, hátsó tengelyét pedig egy széria gyártmánynál jóval teherbíróbbra alakították ki - jellemezte a speciális tűzoltóautót a parancsnok.
„Bögözre, több mint 400 kilométert megtéve +lábon vittük le+, a Forddal műszaki problémától mentes, kényelmes utunk volt és egy +kicsit kikormoztuk+” - tette hozzá.
A Székelykeresztúr mellett fekvő, ezer lelkes Bögöz és Karcag már évek óta szoros testvérvárosi kapcsolatot ápol. A karcagi tűzoltók a gépkocsi ajándékozásán túl azzal is segítenek a hét kistelepülés tűzvédelmét ellátó, és a közelmúltban újjáalakult bögözi önkéntes tűzoltó-egyesületnek, hogy tagjainak szakmai felkészítését segítik tudásuk, tapasztalataik átadásával.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!