„A képzést november elsejétől kezdjük, és azon személyek jelentkezését várjuk, akik a turizmusban dolgoznak, de nincs szakirányú végzettségük” – jelentette ki dr. Dombay István, a gyergyószentmiklósi tagozat igazgatója. A tanfolyam résztvevői az Európai Unió és a román turisztikai tárca által láttamozott oklevelet kapnak. A turisztikai szakra még be lehet iratkozni az őszi felvételi alkalmával. Az érettségi diplomával rendelkezők szeptember 6–15 között iratkozhatnak be a kirendeltség Csíky-kertben lévő titkárságán. Az őszi felvételire 81 tandíjköteles magyar hely, míg a román tagozaton három tandíjmentes és 20 fizetéses hely van. A tandíj 2000 lej egy évre, amit négy részletben fizethetnek ki a tanulók. A BBTE gyergyószentmiklósi kirendeltségén, a 2007–2008-as tanévre összesen 30 tandíjmentes és 100 tandíjköteles magyar helyet hirdettek meg, míg a román tagozaton 14 ingyenes, illetve 20 fizetéses helyet biztosítottak. A BBTE gyergyószentmiklósi tagozatának tízéves évfordulója alkalmából, az október elsejei megnyitóra a BBTE vezetőit, valamint a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola vezetőit is várják.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.