Hirdetés

Turisztikai útvonal dicsőíti Erdélyben a magyar király által a Barcaságba telepített, majd elűzött lovagrendet

Élő múlt. A barcaföldváriak hosszú évek óta fesztivállal adóznak településalapítójuknak, a Német Lovagrendnek •  Fotó: Facebook/Cetatea Feldioara - Marienburg

Élő múlt. A barcaföldváriak hosszú évek óta fesztivállal adóznak településalapítójuknak, a Német Lovagrendnek

Fotó: Facebook/Cetatea Feldioara - Marienburg

Új kulturális-turisztikai útvonalat avatnak fel hétvégén a Brassó megyei Barcaföldvár várában, ahol nyílt napokat tartanak, illetve megszervezik A teuton lovagok visszatérnek Marienburg várába nevű fesztivál tizenegyedik kiadását. A Német (Teuton) Lovagrend által a Barcaságban épített egykori várak és egyéb kötődések mentén létrehozott turistacsalogató útvonalat a tervek szerint „összekapcsolják” a híres-hírhedt középkori lovagok más európai emlékhelyeivel is. Bár a román történetírás egyes képviselői szerint a II. András magyar király által befogadott lovagok többek között „őslakos román ortodoxokat” is megpróbáltak a katolikus hitre téríteni, 800 év elteltével már nem haragszanak rájuk.

Páva Adorján

2023. augusztus 31., 19:262023. augusztus 31., 19:26

2023. augusztus 31., 20:412023. augusztus 31., 20:41

Számos látványossággal várják az érdeklődőket hétvégén a Brassó megyei Barcaföldvár felújított várában tartandó nyílt napok, melyekkel párhuzamosan rendezik meg A teuton lovagok visszatérnek Marienburg várába nevű fesztivál idei kiadását. A szeptember 2–3. között tartandó rendezvénysorozat egyik „fénypontja” egy új kulturális–turisztikai útvonal ünnepélyes megnyitása, mely a Német (Teuton) Lovagrend által a Barcaságban épített egykori várak és egyéb emlékhelyek helyszíneit hivatott összekötni.

A bukaresti szakminisztérium által is „láttamozott”, 350 kilométer hosszú, kilenc barcasági települést érintő turistacsalogató útvonalat feltennék a nemzetközi térképre is az Európai Unió illetékes szerveinek együttműködésével, hogy „élő”, bejárható kapcsolat létesüljön a híres-hírhedt középkori lovagok erdélyi és más európai emlékhelyei között.

Hirdetés

A barcasági útvonal Brassó, Törcsvár, Feketehalom, Barcaföldvár, Halmágy, Szászhermány, Prázsmár, Barcarozsnyó és Keresztvár településére „viszi” az érdeklődőt.

A teljesen felújított földvári várat 2018-ban adták át •  Fotó: Facebook/Cetatea Feldioara - Marienburg Galéria

A teljesen felújított földvári várat 2018-ban adták át

Fotó: Facebook/Cetatea Feldioara - Marienburg

Az Erdély délkeleti részén található Barcaság új idegenforgalmi megvalósításának ötlete Földvár polgármesterétől ered. Sorin Taus a Brassói Néprajzi Múzeum munkatársaival dolgozta ki a tervet, amelyet a bukaresti turisztikai minisztérium is felkarolt. Roxana Niculescu, a szaktárca képviselője az Agerpres hírügynökségnek elmondta, a projekt legfőbb célja a lovagrend által épített várak népszerűsítése, de hírvivője a térség „csatolt” látványosságainak, a helyi gasztronómiának, kézművességnek, illetve a modern kalandvágyat kielégítő szolgáltatásoknak (például vadvízi evezés, kajakozás) vagy a gyógyturizmusnak is.

„Nem utolsó sorban fellendítheti a kiruccanós (city break) turizmust is, hiszen a brassói reptér megnyitásával remélhetőleg még több külföldi vendég érkezik hozzánk” – jelentette ki a szakember. Aki szerint a minisztérium már összeállított egy hétnapos turisztikai csomagot, mely meglátogatható célpontokat ajánl, nem feledkezve meg a helyi ízeket kínáló vendéglátóipari egységekről sem.

•  Fotó: Facebook/Cetatea Feldioara - Marienburg Galéria

Fotó: Facebook/Cetatea Feldioara - Marienburg

Sorin Taus, a korábbi népszámlálási adatok szerint mintegy 6000 fő, 6,5 százalékban magyarok által lakott Barcaföldvár polgármestere büszke arra, hogy községében avatják fel az útvonalat.

Idézet
Nagyon sok erődítményünk, nagyon nagy »történelmünk« van Brassó megyében, ezt népszerűsíteni kell”

– hangsúlyozta az elöljáró. Aki tárt karokkal várja a látogatókat a hétvégén harmadszor megrendezendő nyílt napokra is, melyek a Német Lovagrend, illetve a település német nevéről (Marienburg) elkeresztelt vár csábító jelképeivel létrehozott fesztivállal párhuzamosan zajlanak. A 11. kiadásához érkezett rendezvénysorozaton nem marad el a beöltözött lovagok felvonulása, és egy katonai táborhelyet is felépítenek. Lesznek kézműves-műhelyfoglalkozások, régizene-, orgona-, komoly- és könnyűzenei koncertek is, társhelyszín a helyi evangélikus templom. Közben az érdeklődők ingyenesen bejárhatják a felújított, öt éve megnyitott várat, három tornyát, és megtekinthetik a kiállításokat is.

•  Fotó: Facebook/Cetatea Feldioara - Marienburg Galéria

Fotó: Facebook/Cetatea Feldioara - Marienburg

A Marienburg nevet viselő várat 2012 és 2017 között újították fel, azelőtt elhagyatott, romos állapotban volt. De ennek már alig van köze ahhoz az erődítményhez, amelyet a Német Lovagrend egykori képviselői építettek, hiszen 13. századi létesítése óta többször lerombolták és újjáépítették.

Az viszont tény, hogy születése a Német, más néven Teuton Lovagrendnek köszönhető. Azé az egyházi-katonai szervezeté, mely a 12. században Palesztinában alakult, ahol keresztény betegápolókból a keresztes háború harcosaivá váltak.

A sikertelen szentföldi hadjáratokat követő kivonulásuk után II. András magyar király felajánlotta nekik, hogy letelepedhetnek Magyarországon, Dél-Erdélyben, a Barcaságban (régebben Borzaföld vagy Barcaföld), ahol 1211 és 1225 között tartózkodtak.

•  Fotó: Facebook/Cetatea Feldioara - Marienburg Galéria

Fotó: Facebook/Cetatea Feldioara - Marienburg

A szűkös forrásanyag miatt a Német Lovagrend magyarországi behívásának okait keresve csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk Pósán László magyarországi történész, egyetemi tanár szerint, aki több kutatást, könyvet is szentelt a lovagrendnek. A Német Lovagrend államalakítási kísérletei Kelet-Európában című írásában – melyben részletekbe menően foglalkozik erdélyi jelenlétükkel – azt olvashatjuk: az 1211. évi adományozó oklevélből annyit tudhatunk meg, hogy „a kunokkal határos puszta és lakatlan földet” II. András azzal adományozta a lovagoknak, hogy azt benépesítsék, illetve az ország határait a kunok ellen védelmezzék és kiterjesszék. Ez utóbbin a kunok megtérítésében való közreműködést kell értenünk. A szakirodalom többsége is a határvédelem kérdésének rendezési igényét tekinti a behívás egyik fontos mozgatórugójának.

A vár 1989-ben •  Fotó: Facebook/Cetatea Feldioara - Marienburg Galéria

A vár 1989-ben

Fotó: Facebook/Cetatea Feldioara - Marienburg

A Német Lovagrendnek adományozott Barcaföld határai – csekély eltéréssel – megegyeztek a későbbi Szászföldhöz tartozó Brassóvidék 1876-ig fennálló határaival. Az oklevél szerint a terület puszta és lakatlan volt, ám a szakirodalom általában úgy foglal állást, hogy a „deserta et inhabitata” szavak nem jelentik a terület teljes néptelenségét. Maksay Ferenc szerint például ez legfeljebb úgy értelmezhető, hogy a Barcaságnak az ország központi területeinél jóval ritkább volt a lakossága. Györffy György a magyarba és a németbe is átkerült török eredetű helynevek alapján kisszámú, Havasalföldről beszivárgott török népelemet feltételez – olvasható Pósán László könyvében.

•  Fotó: Facebook/Cetatea Feldioara - Marienburg Galéria

Fotó: Facebook/Cetatea Feldioara - Marienburg

A Brassó városnevét etimologizáló Alfredy Prox szláv szórványokban találja meg a környék lakóit, s egyúttal

cáfolja azokat az állításokat, miszerint a Barcaságot a jelzett időben románok lakták volna, s a német telepesek az „autochton” lakosokat szorították volna ki. Mindez azért lényeges, mert a román történetírás egyes képviselői szerint a lovagrendnek feladata volt az „őslakos ortodoxok”, sőt egyesek szerint az őslakos román ortodoxok megtérítése is katolikus vallásra.

•  Fotó: Facebook/Cetatea Feldioara - Marienburg Galéria

Fotó: Facebook/Cetatea Feldioara - Marienburg

Bármi legyen is az igazság, az ősi föld jelenlegi többségi lakosai fittyet hánynak a régmúltra, és nem haragszanak az egykoron rettegett lovagokra, akiknek emléke ma alaposan kiaknázható turisztikai potenciállal bír, és ezt okosan felismerték a helyiek. Nem véletlenül, hiszen az akkori „végeken” található térségbe valóban a lovagrend világlátott képviselői hozták el a „civilizációt”: építkeztek, telepeseket hoztak, településeket alapítottak.

•  Fotó: Facebook/Cetatea Feldioara - Marienburg Galéria

Fotó: Facebook/Cetatea Feldioara - Marienburg

Egy nagy baj volt velük: túlontúl mohók voltak. A területükről kitörő, tovább hódítgató, nemcsak a kunokat, de például még a székelyeket is zaklató lovagok külön államot akartak teremteni, s tulajdonképpen felségárulást követtek el akkor, amikor a magyar királyság részét képező Barcaságot felajánlották a pápának hűbérként. Pósán László azt írja, ezáltal a pápa nemcsak a lovagok által a kunoktól elfoglalt, újonnan kereszténnyé lett terület felett rendelkezhetett volna, hanem a magyar királysághoz tartozó Barcaföld felett is, amit II. András joggal tekintett sérelmesnek. Ugyanakkor nem engedhette meg, hogy az ország határánál egy gyorsan növekvő, erős katonai potenciállal rendelkező territoriális hatalom alakuljon ki.

•  Fotó: Facebook/Cetatea Feldioara - Marienburg Galéria

Fotó: Facebook/Cetatea Feldioara - Marienburg

Az 1225. szeptember 1-én kelt pápai oklevélből az derül ki, hogy a lovagok nem elégedtek meg a nekik adományozott földdel és fegyveres erővel királyi területeket is megszálltak, a király alattvalóit adókkal sújtották, állandóan erőszakoskodtak és nem tettek eleget a király által megszabott feltételeknek, melyek a pénzügyekre s egyéb törvényekre vonatkoztak.

A magyar király ezért elűzte őket.

Ezek után Konrád lengyel fejedelemtől kaptak új letelepedési lehetőséget, és a rend elindult a felemelkedés útján. A balti pogány poroszok területeit fél évszázad alatt meghódítva, Marienburg székhellyel megalakították a Német Lovagrend független országát. A 13. századra már szinte az egész Baltikum a kezükre jutott. A lovagok azonban még több területet akartak, és folyamatosan támadták – a római katolikus – Lengyelországot, illetve Litvániát. Az 1410-es grünwaldi csata során azonban megsemmisítő vereséget szenvedtek, amely végleg eldöntötte a lovagok és a térség sorsát. Hatalmuk a következő időszakban fokozatosan összeomlott és meg kellett hódolniuk a lengyel királynak, majd az idők folyamán minden tekintélyüket elvesztették, fel is oszlatták őket, később pedig humanitárius célokat szolgálva alakultak újra.

•  Fotó: Facebook/Cetatea Feldioara - Marienburg Galéria

Fotó: Facebook/Cetatea Feldioara - Marienburg

Visszatérve Földvárra: a település – ahol legfontosabb erődítményüket építették – a lovagok kivonulása után is folytatta fejlődését: 1377-ig a Barcaság központjának számított, de azután is sokáig Brassó méltó vetélytársa volt, miközben számos fontos ütközet zajlott várának bevételéért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 02., kedd

Turos Lóránd: a román egyesülés a magyarok számára nagy veszteséget jelentett

A nagy egyesülés a románok számára egy nemzeti ideál megvalósulása volt, a magyarok számára pedig nagy veszteséget jelentett – állapította meg a bukaresti parlament keddi ünnepi ülésén tartott beszédében Turos Lóránd.

Turos Lóránd: a román egyesülés a magyarok számára nagy veszteséget jelentett
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Szervertűz miatt több tucatnyi embernek kellett kimenekülnie egy marosvásárhelyi üzletközpontból

Tűz ütött ki kedden Marosvásárhely egyik legmodernebb üzleti központjában, több mint harminc személynek sikerült kimenekülnie.

Szervertűz miatt több tucatnyi embernek kellett kimenekülnie egy marosvásárhelyi üzletközpontból
2025. december 01., hétfő

Bánságban és Erdélyben is 12–14 fokig melegszik az idő

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn közzétett kéthetes előrejelzése szerint a következő napokban fokozatosan felmelegszik az idő, és a legmagasabb nappali hőmérséklet eléri a 12-14 Celsius-fokot.

Bánságban és Erdélyben is 12–14 fokig melegszik az idő
2025. december 01., hétfő

Incidensek a Călin Georgescu nevével fémjelzett gyulafehérvári eseményen

Több mint ezer, nemzeti színű zászlókat lengető híve várta hétfőn délelőtt Călin Georgescut a tiszteletére tartott gyulafehévári rendezvényre.

Incidensek a Călin Georgescu nevével fémjelzett gyulafehérvári eseményen
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

Riasztás Arad megyében, miután megszökött egy rendkívül veszélyesnek tartott külföldi férfi

Megszökött vasárnap este egy Arad megyei idegenrendészeti központból egy rendkívül veszélyesnek tartott georgiai férfi. Az eset után a hatóságok azonnal ellenőrzőpontokat állítottak fel, járműveket és személyeket is ellenőriztek.

Riasztás Arad megyében, miután megszökött egy rendkívül veszélyesnek tartott külföldi férfi
2025. december 01., hétfő

Simion és Georgescu is Gyulafehérváron tölti híveivel a román nemzeti ünnepet

Több száz ember vesz részt hétfőn Gyulafehérváron a George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke által a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett „egyesülés menetén”.

Simion és Georgescu is Gyulafehérváron tölti híveivel a román nemzeti ünnepet
2025. november 30., vasárnap

Havazás és havas eső várható a hegyvidékeken

A hegyekben havas eső és havazás várható az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerint.

Havazás és havas eső várható a hegyvidékeken
Hirdetés
2025. november 29., szombat

Családi kreatív foglalkozásokkal kezdődtek az adventi programok a torockói Duna-házban

Vasárnap délben, az unitárius templomban tartott istentisztelet után közös adventi gyertyagyújtást rendeznek a Duna-ház előtt.

Családi kreatív foglalkozásokkal kezdődtek az adventi programok a torockói Duna-házban
2025. november 29., szombat

Hatodik napja keresik a Bucsecs-hegységben eltűnt túrázót

Az Országos Hegyimentő-szolgálat (Salvamont) a család kérésére közzétette annak a fiatalembernek a fényképét, aki a múlt vasárnap tűnt el a Bucsecs-hegységben.

Hatodik napja keresik a Bucsecs-hegységben eltűnt túrázót
2025. november 28., péntek

A több mint tízmillió lejes veszteség ellenére kapott 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot az erdészeti igazgató

Tavaly mintegy 15 millió lej, az idei első félévben pedig már 12 millió lej veszteséget halmozott fel az Aradi Erdészeti Igazgatóság, melynek korábbi vezetője, Teodor Țigan 100 ezer eurós nyugdíjazási prémiumot vett fel a nyáron.

A több mint tízmillió lejes veszteség ellenére kapott 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot az erdészeti igazgató
Hirdetés
Hirdetés