2007. október 01., 00:002007. október 01., 00:00
A diósadiak ekképpen próbálnak tiltakozni az ellen, hogy a 2007–2008-as tanév kezdete óta a megyei tanfelügyelőség, gyereklétszámra hivatkozva, megszüntette a tanítást a helyi oktatási intézmény 5-8 osztályos tagozatán. A tiltakozók álláspontját a helyi RMDSZ-es tanácsosok továbbra is támogatják.
A pénteki gyűlésen részt vevő Végh Sándor, Szilágy megye alprefektusa a Krónika érdeklődésére elmondta, a diósadi tanácsosok azzal magyarázták tiltakozásukat, hogy az általuk képviselt település iskolája jóval nagyobb, mint a goroszlói. „Azt tapasztaltam, hogy a szülők egyfajta büszkeségi kérdést kovácsoltak az ügyből. Aggódnak amiatt is, hogy többé nem lesz iskolájuk. A gyűlésen elmondtam, ha jövőtől meglesz a törvény által előírt, osztályonkénti tízes létszám, újra beindul az oktatás Diósadon” – tájékoztatott Végh.
Baczó András diósadi tanácsos tegnap tárgyalni hívta az érintett szülőket, akik azonban úgy döntöttek, továbbra sem hagynak fel tiltakozásukkal. „A goroszlói iskolában hamarosan elkezdődnek a tatarozási munkálatok, mi szívesen látnánk az ottani diákságot Diósadon. Úgy döntöttünk, az oktatásügyi minisztériumhoz fordulunk, és kérni fogjuk intézményünk újraindítását, és ha problémánkat nem oldják meg, tüntetni fogunk” – közölte a tanácsos.
Gyergyai Csaba
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.