Képünk illusztráció
Fotó: Maros megyei tűzoltóság
Az idei évben mostanáig minden tíz napra jutott egy halálos közlekedési baleset Bihar megyében – vonta meg a szomorú mérleget az Ebihoreanul.ro helyi hírportál.
2021. július 30., 12:092021. július 30., 12:09
2020-ban 18, egy évvel korábban pedig 19 személy hunyt el balesetben.
Idén mostanáig 78 súlyos közúti baleset történt a partiumi megyében. Tavaly – amikor tény, hogy a koronavírus-világjárvány terjedésének megfékezése érdekében bevezetett korlátozások miatt voltak időszakok, amikor alig volt forgalom – 78, 2019-ben pedig 110 súlyos balesetet regisztráltak egész évben.
Halálos baleset történt csütörtök reggel a 19-es főúton Bihar megyében, frontálisan ütközött egy kamion és egy személygépkocsi.
a könnyebben megsérült száma pedig 16 (2020-ban 18, 2019-ben 33).
Mint ismeretes, az elmúlt egy hét leforgása alatt három személy hunyt el közúti balesetben Bihar megyében.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.
Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.
szóljon hozzá!