2011. május 09., 08:232011. május 09., 08:23
Mint ismeretes, Csala Zsoltot, a Hargita megyei Gyergyóalfalu alpolgármesterét nagypénteken gyilkolták meg borzonti villájában.
Amit egyértelműen tudni lehet a Hargita megyei rendőr-felügyelőség által kiadott sajtóközleményből, az az, hogy a 43 éves Csala Zsolt halálát három lövés okozta. Egy lövés a lábát érte, két töltény pedig közvetlen közelről a hasába fúródott. A nyomozást időközben átvette a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék ügyészsége a Hargita megyei ügyészségnél tapasztalható létszámhiány, illetve a gyilkosságot övező fokozott médiafigyelem miatt. Ezt még április 28-án sajtóközleményben hozták nyilvánosságra, de azóta semmilyenhivatalos közlemény nem jelent meg az ügyben.
Eközben egyre szaporodnak a félinformációkból kikövetkeztetett vagy éppenséggel teljesen félreértett hírek. A Krónikához többek között olyan információk is eljutottak, hogy Gyergyóalfalu egyébként köztiszteletnek örvendő alpolgármesterét állítólag szerelemféltésből gyilkoltatta meg egyik vagy másik szeretője, akikről azt is tudni vélték informátoraink, hogy fenyegették Csala Zsoltot, vagy éppen a szerető szeretője zsarolta az elöljárót. Egyes információk szerint a fegyver régi, első világháborús lehetett, amelyből az országban mindössze nyolcról tudnak hivatalosan, de az is előfordulhat, hogy egy nyilván nem tartott fegyverről van szó. „Teljesen kizártnak tartom a szerelemféltés lehetőségét” – jelentette ki a Krónika kérdésére György István polgármester, kifejtve, értesülései szerint a nyomozó szervek kizárták már a bérgyilkosság lehetőségét. Mint már korábban is kihangsúlyozta, Csala Zsolthoz olyan közeli baráti szálak kötötték, mintha testvérek lettek volna, és a családjához ragaszkodó férjnek, a gyermekeiért rajongó édesapának ismerte. Ezzel kapcsolatosan egy magát megnevezni nem óhajtó korosabb atyafi úgy vélekedett: „sokat beszélnek az emberek, de ha ez lenne az igazság – ismerve ilyen ügyekben a román nyomozó szervek operativítását – eddig az a szerető, aki ilyet követett el, rég bilincsbe verve börtönben ülne.”
Gyergyószentmiklóson többen is a „román újságokból és híradókból” arról értesültek, hogy az elhunyt alpolgármesternek állítólag hétszáz hektár erdője volt, amit egyértelmű oknak tekintenek arra, hogy a famaffia végezzen vele. „Hétszáz hektár erdő tulajdonlása önmagában is felháborító” – állította egy gyergyószentmiklósi, magát megnevezni nem óhajtó illető. Erre reagálva György István polgármester elmondta, tőle az egyik nyomozó 2000 hektár erdőt kért számon, ám az illető tiszt is elnevette magát a kérdés abszurditásán. „Hétszáz köbméter fa is sok, nemhogy hétszáz hektár! Minden bizonnyal a román újságíró értette félre valaki válaszát, vagy a megkérdezett nem értette, mit akar az újságíró és nem fejezte ki magát jól románul” – vélekedett egy másik gyergyóalfalvi, kifejtve, tudomása szerint – ám ezt is „úgy hallotta, másoktól” – talán valakik kivágtak az alpolgármester erdejéből valamennyi fát, és emiatt perre mentek.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!