
Fotó: BBTE
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) áll a romániai egyetemek rangsorának az élén 2020-ban is.
2020. november 23., 11:212020. november 23., 11:21
A kolozsvári egyetem immár ötödik éve foglalja el a lista első helyét – derül ki a Romániai Kutatók Ad Astra Egyesülete által közzétett Egyetemi Metarangsorból, amely a romániai egyetemek hierarchiáját állítja fel a felsőoktatási intézmények nemzetközi toplistákban való szereplése nyomán.

A kolozsvári egyetem 322 éves múltját mutatja be a Város és az Akadémia című kiállítás, amelyet Daniel David, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektora nyitott meg a Szabók bástyájában. A tárlat anyaga online megtekinthető, a járványügyi korlátozások feloldása után pedig személyesen is látogatható lesz.
– idézi a közlemény Daniel David egyetemi tanárt, a BBTE rektorát.
Az Egyetemi Metarangsort 2016-ban az oktatási és kutatási tárca kezdeményezte, majd az Ad Astra Kutatók Egyesülete vitte tovább – emlékeztet az Agerpres.

Összevonják az Eftimie Murgu Egyetemet a Babeş–Bolyai Tudományegyetemmel (BBTE), a resicabányai tanintézet a kolozsvári székhelyű felsőoktatási intézmény égisze alatt működik tovább.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
A kolozsvári önkormányzat lakhatási programja körüli vitát kivitték az utcára: egy nacionalista román szervezet szombaton tüntetést szervezett a Széchenyi téren, tiltakozva a Pataréten élő családok városi negyedekbe való áthelyezése ellen.
szóljon hozzá!