Hirdetés

Toró: az év közepéig bejegyezhetik az Erdélyi Magyar Néppártot

A következő három hónapban összegyűjtik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzéséhez szükséges 25 ezer támogató aláírást, az új párt hivatalos törvényszéki bejegyzése pedig az év közepéig megtörténhet – közölte Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke.

Hírösszefoglaló

2011. január 16., 16:542011. január 16., 16:54

Toró T. Tibor sajtótájékoztatón elmondta, az EMNT vezetése szombaton kijelölt egy kilenc tagú bizottságot, amely koordinálja majd a támogató aláírások összegyűjtését, és összeállítja a szükséges dokumentációt, hogy a Bukaresti Törvényszéken benyújthassák az EMNP hivatalos bejegyzési kérelmét.

Az EMNT ügyvezető elnöke úgy becsülte, hogy a következő három hónapban sikerül összegyűjteni a pártbejegyzéshez szükséges 25 ezer támogató aláírást. Az aláírásokat a törvényes előírások szerint az ország 18 megyéjéből és Bukarestből kell majd összegyűjteni.

Toró azt is elmondta, hogy minden bizonnyal lesznek majd kifogásemelések az EMNP bejegyzése ellen, és egyéb akadályoztatásra is számítanak. „Ha jól dolgozunk, mindezek hiábavalóak lesznek. Abból indulunk ki, hogy Románia jogállam és ha teljesítjük a törvényes feltételeket, akkor az új pártot be lehet majd jegyezni” – fogalmazott.

Az új párt bejegyzése után elkezdődik a felkészülés a 2012-es helyhatósági és parlamenti választásokra, és kidolgozzák az EMNP választási stratégiáit is, amelyek Toró szerint differenciáltan kezelik majd a székelyföldi, az Erdély más részein élő, de az Erdélyen kívüli magyar közösségek helyzetét.

Toró kifejtette: párbeszédet kell folytatni az RMDSZ-szel és a Magyar Polgári Párttal (MPP) is az  Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretében, hogy – mint mondta – az erdélyi magyarságnak  minél nagyobb képviselete legyen a parlamentben és az önkormányzatokban is”.

„Közös érdekeinket és célkitűzéseinket csak együtt tudjuk megvalósítani. Remélem, hogy az RMDSZ új elnökével ésszerű párbeszédet tudunk majd folytatni”, mondta Toró T. Tibor, aki ennek kapcsán elmondta, attól függetlenül, hogy ki lesz az RMDSZ elnöke, párbeszédet kell majd folytatnia az EMNP-vel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés