2011. szeptember 19., 11:572011. szeptember 19., 11:57
Toró, aki nyilatkozatát az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ideiglenes alelnökeként írja alá, úgy fogalmaz: „már megszoktuk, hogy az utóbbi időben akárhányszor alkalma van rá, Markó Béla volt RMDSZ-elnök leleplez egy újabb – többnyire Magyarország felől érkező – veszélyforrást, amely jövőnket fenyegeti. Hol a kedvezményes honosítás és a magyar állampolgárság iránti erdélyi tömegigény, hol a külhoni magyar állampolgároknak megadott szavazati jog váltja ki aggodalmát”.
„Legutóbb az RMDSZ SZKT ülésén elhangzott beszédében pedig az Erdélyi Magyar Néppárt jogi bejegyzésében vélte felfedezni az újabb, ismételten az Orbán Viktor vezette kormány számlájára írt veszélyt. Bár mi a legnagyobb veszélyt az erdélyi magyarok jövőjére a megalkuvó, korrupcióra hajlamos és emiatt a zsarolásokkal szemben kiszolgáltatott politikai vezetőkben látjuk, akik azt hiszik, hogy két választás között bármit büntetlenül megtehetnek, úgy, hogy közben folyamatosan a magyar egységért aggódnak, Markó Bélának jogában áll költői képeivel ezen aggodalmának hangot adni” – írja Toró.
Mint ismeretes, Markó Béla úgy fogalmazott az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának szombati ülésén, hogy az EMNP „Magyarországról érkező politikai cián, a politikai környezet szennyezése az RMDSZ és az erdélyi magyarság számára”.
Toró szerint „különösen cinikus és kétes ízlésre vall, ahogyan a Magyarországról érkező politikai ciánszennyezés metaforáját használja annak a kormánynak a miniszterelnök-helyetteseként, amely két RMDSZ-es miniszter, Kelemen Hunor és Borbély László aktív segédletével készül zöld utat adni a verespataki aranybánya-beruházásnak, annak ellenére, hogy két másik magyar képviselő, Áder János és Tőkés László javaslatára az Európai Parlament nemrég fogalmazott meg tiltást a ciántechnológián alapuló aranykitermelésnek”.
Toró nem látja értelmét, hogy felszólítsák Markót: kérjen elnézést, és vonja vissza kijelentését. „Így csak arra kérjük, hasonló megnyilvánulásaival ne nehezítse azok törekvéseit, akik nem a párbeszéd ellehetetlenítésén, hanem annak elősegítésén és egy új, a kirekesztő egységdemagógia helyett a sokszínűségen és az összefogáson alapuló erdélyi magyar politikai képviselet kialakításán dolgoznak” – zárja közleményét Toró.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.