Teljesen kiégett az automata a lopási kísérlet nyomán
Fotó: Szebeni katasztrófavédelem
Kigyulladt egy bankautomata vasárnap hajnalban Medgyesen. A rendőrök szerint tolvajok megpróbálták kifosztani a bankjegykiadó automatát, de csak meggyújtaniuk sikerült, majd elmenekültek a helyszínről. Az elkövetőket még keresik.
2023. január 29., 11:582023. január 29., 11:58
2023. január 29., 16:462023. január 29., 16:46
Elena Welter, a Szeben megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az Agerpres hírügynökségnek elmondta, vasárnap hajnali 4 óra körül járőröző rendőrök vették észre, hogy füst gomolyog egy bankfiók épületéből. Amikor bementek, már lángokban állt a bank előterében levő bankjegykiadó automata.
A medgyesi rendőrség első vizsgálatai szerint ismeretlen személyek behatoltak az épületbe, és megpróbáltak pénzt lopni az ATM-ből úgy, hogy egy fatárggyal elzárták a gép nyílását. Emiatt túlmelegedett a berendezés és lángra kapott – magyarázta Elena Walter.
Az okozott kár mértéke még nem ismert, a tetteseket keresi a rendőrség. Az ügyben lopási kísérlet miatt nyomoznak.
Andreea Ştefan, a Szeben megyei katasztrófavédelem szóvivője korábban azt mondta, a bankautomata teljesen kiégett, a benne levő pénz is lángok martalékává vált. „Senki nem emlékszik, hogy lett volna még egy ehhez hasonló tűzeset. Mondhatjuk, hogy premiernek számít a megyében” – fogalmazott a katasztrófavédelmi illetékes.
Megújult az egykori apátsági épület és plébániatemplom, elkészült a zarándokközpont a Bihar megyei Szentjobbon.
Több mint 226 ezer lejnyi állami támogatást szerzett jogosulatlanul egy 26 éves, Máramarosszigetről származó férfi a gyanú szerint úgy, hogy valótlan adatokat közölt ukrajnai menekültek elszállásolásáról és ellátásáról.
Brassóban a medvék már nem csak az élőket zavarják, hanem a temetőben is gyakran felbukkannak, a sírokon taposnak, a pap a csendőrséggel éjszaka járőrözik a sírkertben.
A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.
Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.
Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.
Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.
Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.
Miközben Kolozsvár közel 50 millió lejt oszt szét sport-, kulturális és szociális projektekre, a legnagyobb támogatást az Kolozsvári U fociklub kapja: 14 millió lejt. Ez több, mint amennyit a TIFF, a magyar napok és más kulturális események együtt kapnak.
Minden harmadik roller-balesetben gyermek is érintett – hívták fel a figyelmet a temesvári megyei kórház orvosai.
szóljon hozzá!