Hirdetés

Tőkés–Markó alsóbb szinten

Jövő csütörtökön folytatódik az RMDSZ és ellenzéke egyeztetése. Várhatóan augusztus 9-én, csütörtökön ül össze legközelebb az a tárgyalócsoport, amelyik a hétfőn tartott Markó–Tőkés-találkozóra a felek által elkészített dokumentumokat próbálja közös nevezőre hozni. Ezt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke mondta el a Krónikának.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2007. augusztus 03., 00:002007. augusztus 03., 00:00

Toró hozzátette, Szilágyi Zsoltot és őt felkérte Tőkés László, hogy vegyenek részt az egyeztetésekben, a többi ellenzéki szervezet képviselőjét ezután nevezi meg a püspök. Az RMDSZ-t várhatóan ugyanaz a csapat képviseli majd az egyeztetésen, amelyik hétfőn is elkísérte Markó Bélát a kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központba. A felállás csak annyiban módosul, hogy a hét végén Kelemen Hunor ügyvezető elnök veszi át az RMDSZ tárgyalócsoportjának a vezetését. Erről Lakatos András ügyvezető alelnök tájékoztatott. Szerinte a jövő heti találkozót minden bizonnyal Marosvásárhelyen, a szövetségi elnöki hivatalban tartják. Addig a tárgyalódelegáció valamennyi tagjának az a feladata, hogy tanulmányozza a dokumentumokat, és módosító javaslatokat fogalmazzon meg azokkal kapcsolatban. Lakatos András elmondta, nem érte meglepetésként az a hír, hogy a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) összegyűjtötte a Magyar Polgári Párt bejegyzéséhez szükséges aláírásokat. Megítélése szerint ez aligha befolyásolja majd a tárgyalások menetét. „Remélem, hogy mindkét félnél a józan ész, a ráció kerekedik felül. Nincs más út, meg kell egyeznünk” – jelentette ki lapunknak Lakatos András.

Ezzel ellentétes véleményt mondott el a Cotidianul napilapnak Szász Jenő. A Magyar Polgári Szövetség elnöke kész volt írásba adni, hogy Tőkés László nem fog az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelölt-listáján szerepelni. Szerinte erre csakis abban az esetben kerülhet sor, ha az RMDSZ elfogadja a rendszerváltási csomagot, ezt pedig Szász nem tartotta valószínűnek. Élesen bírálta egyébként az MPSZ pártbejegyzési igyekezetét az Új Magyar Szó hasábjain Frunda György, aki kertelés nélkül kimondta, ellenzi a pártbejegyzést. „Ez teljesen kontraproduktív, ellentmond annak, hogy amikor a magyarság vezetőinek többsége, politikusok, püspökök arra törekszenek, hogy közös nevezőre jussunk, és közösen képviseljük érdekeinket, pont azért, hogy ne gyengítsük erőnket, akkor az MPSZ megpróbálja pártként bejegyezni magát. Ez azt bizonyítja, hogy elsődleges érdekük nem a konszenzus és a közös képviselet, hanem az önérdek, hogy bejegyezzék magukat, hogy megosszák a magyarokat, hogy veszélyeztessék az eddig elért eredményeket” – ecsetelte véleményét a szenátor.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
Hirdetés