
Tőkés László
Fotó: Tőkés László sajtóirodája
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács felszólította az RMDSZ-t, hogy „kérjen elégtételt a PNL-től Ludovic Orban magyarellenes nyilatkozatáért”. Ugyanakkor az EMNT panaszt tesz az ügyben az Európa Tanácsnál.
2021. augusztus 12., 17:062021. augusztus 12., 17:06
Mint ismeretes, Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke pártja Hargita megyei tisztújító küldöttgyűlésén vasárnap úgy fogalmazott, a régió etnikai összetétele is jelentősen módosulhat, ha beruházásokkal kiaknázzák Hargita megye fejlődési potenciálját. Tőkés László EMNT-elnök minderre közleményben reagált csütörtökön.
és székely eredetét megtagadva, a román képviselőház, illetve a Nemzeti Liberális Párt elnökeként ne a hírhedt Szekuritáté magyarellenes misszióját folytassa, az annak kötelékébe tartozott néhai édesapja örökségeképpen” – közölte a volt református püspök.
Mint a közleményből kiderül, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos elnöksége felháborítónak tartja Ludovic Orban minősíthetetlen nyilatkozatát, amely „a diktatúra legsötétebb éveit idézi, amikor is a nacionálkommunista homogenizációs politika legfőbb célja a magyarlakta vidékek etnikai arányának a visszafordíthatatlan megváltoztatása volt”. Tőkés szerint a legerősebb kormányerőnek számító Nemzeti Liberális Párt elnökének idézett megnyilatkozását semmiképpen sem szabad lekicsinyelni, merő „kampányfogásnak”, „választási trükknek” vagy „buta és átgondolatlan” mondanivalónak tartani – amint azt az RMDSZ vezető politikusai állítják.
– olvasható a közleményben. Ebben Tőkés idézi a a Székely Nemzeti Tanács egyik gondolatát, miszerint „a székelységet nem megnyugtatni kell, hanem figyelmeztetni a veszélyre”. „A román kormány legkisebb, de meghatározó súlyú tagjaként az RMDSZ-nek is ezenképpen kell elégtételt kérnie, elfogadhatatlan nyilatkozata visszavonását követelnie liberális szövetségesétől” – áll a Tőkés által aláírt közleményben.

Kampánynyilatkozatnak minősítik a Krónika által megkérdezett erdélyi magyar politikusok Ludovic Orban PNL-elnök kijelentését, amellyel összemossa a székelyföldi fejlesztéseket és az etnikai arányok megváltoztatását.
Az EMNT-elnök ugyanakkor jelezte, Ludovic Orban Székelyföldön elhangzott magyarellenes „programbeszéde” teljességgel ellentétes a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménnyel. A Románia által is elfogadott dokumentum ugyanis – több más idevágó európai előírással összhangban – egyértelműen kimondja, hogy a részes felek tartózkodnak olyan intézkedések meghozatalától, amelyek a nemzeti kisebbségek által lakott területeken fennálló népességi arányok megváltoztatására és arra irányulnak, hogy korlátozzák azon jogokat és szabadságokat, melyek a keretegyezménybe foglaltakból fakadnak.
(...) Határozottan visszautasítjuk a nemzeti liberális kormánypárt által képviselt rendszerszintű magyarellenességet, és a vele szembeni, megalkuvás nélküli ellenállásra hívjuk fel erdélyi magyarságunkat, az egész Székelyföldet” – olvasható a közleményben.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
1 hozzászólás