2011. január 24., 14:202011. január 24., 14:20
A volt Királyhágó-melléki református püspök ünnepi pillanatnak nevezte a honosítás elindítását. Örömmel jegyezte meg, hogy Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere híve a szavazati jog megadásának is, ami – mint fogalmazott – a nemzetközi jognak is megfelel.
Kósa Lajos megtiszteltetésként értékelte, hogy Tőkés László gyermekeivel együtt Debrecent választotta a magyar állampolgársági kérelem beadásának. Hozzátette: a debreceni polgármesteri hivatal felkészült arra, hogy több ezer honosítási kérelmet fogadjon; előkészítésükben fontos szerepet vállalnak az EMNT által működtetett demokrácia-központok.
Tőkés László Debrecen és Nagyvárad, Hajdú-Bihar és Bihar megyék szoros kapcsolatával, illetve azzal indokolta, hogy Debrecenben nyújtotta be kérelmét, mert a Partium kettészakítása előtt a korábban általa vezetett Királyhágó-melléki Református Egyházkerület is része volt a tiszántúli egyházkerületnek.
A „határon felüli nemzetegyesítés közvetlen, regionális” eseményének nevezte a honosítási folyamatot és az áprilisra tervezett debreceni nyilvános eskütételt, amelyen több ezren vehetnek részt.
Kérdésre válaszolva Tőkés László kifejtette: nincs ellentmondás az állampolgárság megadása és a székely autonómiatörekvések között. Mind Tőkés László, mind Kósa Lajos szerint ezek egymást erősítő folyamatok, amire több nemzetközi példa is van.
A honosítási dokumentumok beadása előtt Tőkés László és a kíséretében lévő EMNT-vezetők, köztük Toró T. Tibor ügyvezető elnök a Régi Városházán Kósa Lajossal folytattak megbeszélést a nemzetpolitika regionális kérdéseiről.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.