
Tőkés László
Fotó: Beliczay László
Csak azért nem léptem ki az Európai Néppártból, mert lojális vagyok nemzetstratégiai szövetségeseinkhez és Orbán Viktor barátomhoz – jelentette ki az Origónak adott interjújában Tőkés László európai parlamenti képviselő.
2018. szeptember 21., 09:372018. szeptember 21., 09:37
Az EP korábbi alelnöke az uniós törvényhozás által elfogadott, úgynevezett Sargentini-jelentésre reagált, miszerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, ami indokolja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását.
Sokszor nem is csodálkozom a romániai magyarellenességen, amikor az európai képviselők egy jelentős része a saját határvédőire támad” – fogalmazott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki szerint az is elszomorító, hogy „miközben vegzálnak minket az Európai Parlamentben, eszükbe sem jut Romániát számon kérniük a kisebbségeket ért elnyomás miatt”.
Tőkés a jövő májusi EP-választásokra kitérve kijelenltette, „minden erőnkkel szembe kell szállnunk a Sargentini-jelentés mögött álló érdekkörökkel, politikai erőkkel”. Szerinte nyilvánvaló, hogy nem a jogállamiság, a demokrácia volt a jelentés motivációja, az csak hamisított elterelés. A kulcskérdés ma a kontinensen a migráció és Európa jövője.
„Összességében a néppárti kollégák cserben hagytak bennünket, lemondtak a keresztény Európáról. Ez a tudathasadás szintje. Így hasonlik meg a keresztény Európa, a civilizáció koronájának tartott fehér ember társadalma. Ezzel kell szembenézni” – szögezte le az Origónak adott interjúban Tőkés. Az EMNT elnöke hozátette, régóta csalódott az európai pártcsaládokban.
„Évtizedekig felnéztünk a nyugati demokráciákra, oda küldtük S.O.S.-üzeneteinket, onnan vártuk a felmentőket. Amikor bekerültem a körükbe, megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy cseberből vederbe estünk. A nemzeti ügyek iránti érzéketlenség és a vallástalanság, mondhatom, szinte általános. Nehéz eldönteni, hogy melyik volt rosszabb: a kommunista ateizmus vagy a nyugati szekularizmus” – nyilatkozta Tőkés László. –
Az EP-képviselő az Origó kérdésére hangsúlyozta, „nem kérdéses, hogy az erdélyi, de a külhoni magyarság teljes mértékben támogatja Orbán Viktor politikáját. Román viszonylatban törés mutatkozik, de inkább kedvező. „Romániában a politikai erők között Európa jövőjének ügyében vannak törésvonalak, de úgy látom, hogy a többség inkább a V4-ekkel tart, mint Németországgal, Franciaországgal, amelyek szegény, periférián élő rokonnak tartják a románságot. De azért itt szintén tapasztalható a tudathasadás. A román társadalom nehezen tudja levetkezni a történelmi alapú hagyományos magyarellenességet, de ebben is látok elmozdulást” – mondta Tőkés László.
A püspök kijelentette: támogatja, hogy Orbán Viktor megnyerje partnernek a románokat, viszont eközben nagyon gondosan kell eljárnia, hogy „a csorbát szenvedett jogaink képviseletének ügyét se felejtse”. „Sajnos időként azt tapasztalom, hogy magyar kormányzat a helyes prioritás, vagyis Kelet-Közép-Európa nemzetei, államai szoros szövetségének megteremtése közben a kisebbségpolitikai vonatkozásokat háttérbe szorítja. Ez nagyon nehéz helyzetbe hoz minket, hiszen nem mondhatunk le a jogaink védelméről, az érdekeinkről – húzta alá az EMNT elnöke. –
Ez korrekcióra szorul, mert például, ami most Bukarestben a román elitben zajlik, annak kevés köze van a jogállamisághoz, nem beszélve a korrupció elleni harcról.”
Az EP-képviselő az interjúban kitért a terrorizmus miatt elítélt Beke István és Szőcs Zoltán ügyére is: a két kézdivásárhelyi elítéltet koncepciós per áldozatának tekinti. „Velük is üzent Bukarest: jó lesz, ha nem ugráltok. Ahogy mondtam, a romániai politikának áldozatai vagyunk, és nem a szereplői. A magyarellenes hullámok mind melléktermékei ennek a kaotikusan hullámzó közéletnek. Arra kell törekednünk, hogy ne opportunista módon álljunk a politikához, ahogy az RMDSZ, hanem elvi alapon” – emelte ki Tőkés László.
A román centenáriumra kitérve úgy fogalmazott, ennek a száz évnek a mérlege egyértelműen negatív. „A gyulafehérvári ígéretekhez semmi köze nincs annak, ami történt. Jól felépített pánromán, pánortodox »sikertörténet« ez” – mondta az Origónak az EMNT-elnök.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
1 hozzászólás