
Az RMDSZ-szel való együttműködésnek komoly feltételei vannak, éspedig az, hogy ne árulja el a Fidesz nemzetpolitikáját – kommentálta Tőkés László a Hír Tv-nek Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes nemrégi kijelentését, miszerint „nemzeti parancs” a Kelemen Hunor vezette alakulattal való összefogás.
2016. január 17., 14:282016. január 17., 14:28
2016. január 17., 16:202016. január 17., 16:20
Az EMNT elnöke a budapesti csatorna Magyarország élőben című műsorában közölte: ez számára kicsit úgy hangzik, mintha azt mondanák, össze kell fognia az MSZP-nek a (Gyurcsány Ferenc vezette – szerk. megj.) Demokratikus Koalícióval.
„Nem tudok róla, hogy Orbán Viktor nemzetpolitikájában fordulat állt volna be. (...) Vannak olyan inkompatibilis viszonyok, amelyeket kár erőltetni; a szavazatszedési teljesítmény abszolút értékben nem jelent minőséget, gondolok itt az RMDSZ választási fölényére\" – állapította meg az EP-képviselő, aki szerint „megperzselheti\" a magyar kormányt és a Fideszt a korrupciós ügyekben érintett RMDSZ-es politika.
Tőkés úgy véli, meg kell találni a modus vivendit az egyetlen, román parlamenti képviselettel rendelkező magyar alakulattal, ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenben egyet kell érteni a Fidesszel. Kérdésre válaszolva leszögezte: nem azért távozott idő előtt és nem írta alá a helyszínen a záródokumentumot a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) decemberi ülésén, mert megsértődött Orbán Viktorra.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!