Hirdetés

Tőkés László – Habsburg Ottó halálára

Tőkés László nyilatkozata Habsburg Ottó halála kapcsán.

2011. július 08., 12:332011. július 08., 12:33


Habsburg Ottó emlékére

Azt mondhatjuk, hogy Habsburg Ottónak, az utolsó osztrák császár és magyar király legidősebb fiának személye révén, évszázadokra visszanyúló történelmi szembenállást követően, a szónak a legmélyebb – evangéliumi – értelmében: végre megvalósult a magyar nemzet megbékélése a Habsburg-házzal. Bizonysága ennek az „utolsó trónörökös” magyarságunkért vállalt nemzetközi szolgálata, másfelől pedig a népünk körében való rendkívüli népszerűsége. Habsburg Ottó magyarnak vallotta magát. A Páneurópai Unió elnökeként ebben a minőségben vallotta, hogy: „Az egyesült Európa magyar nemzetünk nagy reménysége”.

Évszázadnyira terjedő életútja a totalitárius nemzeti-szocialista és kommunista rezsimek próbatételein át vezetett az egyesült és demokratikus Európa képviselőtesületének soraiba. Császári rangját az isteni gondviselés európai méltóságra változtatta – Ő pedig tudatos hívő keresztényként ekképpen áldozta egész életét és minden energiáját a páneurópai eszme népszerűsítésére, az európai nemzetek egyesítésére, elvesztett kelet-közép-európai királysága népeinek a szolgálatára. A Habsburg-császárok uralmához fűződő „Divide et impera” megosztó politikáját ekképpen cserélte a népek megbékéltetésének és egységesítésének korszakos missziójára.

Ceauşescu egykori alattvalójaként és Temesvár korábbi kálvinista lelkipásztoraként Isten iránti hálaadással gondolok vissza az 1989 augusztusi páneurópai piknikre, melynek Pozsgai Imrével együtt Habsburg Ottó egyik fővédnöke volt. A „hallgatás falát” áttörve – a sopronpusztai polgári összejövetelen elhangzott „határnyitogató” üzenetem révén – lélekben magam is ott voltam, ahol a part szakadt, és ahol a magyar–osztrák határ áttörésével a magyar demokraták, valamint a kelet-német menekültek a kelet-európai „szolganépek” előtt megnyitották a szabad és egységes Európába vezető utat.

A szovjet birodalom bukását követően, magyar politikai és közéletünk állandó szereplőjeként, Habsburg Ottó továbbra is élen járt – immár – a „virtuális Vasfüggöny” lebontásában, Nyugat és Kelet egyesítésében, nem utolsósorban pedig a határon túlra szakított magyarság ügyének támogatásában. Ez utóbbi célt szolgálta – egyebek mellett – az a strasbourgi közmeghallgatás és páneurópai találkozó, melynek alkalmával, 1996-ban, erdélyi magyarságunk jogainak és közösségi önrendelkezésének ügyét első ízben képviselhettem az Unió elzászi fővárosában.

Habsburg Ottó politikai pályafutása legszebb élményének a kommunizmus – mindenekelőtt magyarországi – összeomlását nevezte. A „magyar szabadság” újjászületésének és a demokratikus rendszerváltozásnak eme korszakváltó eseményére visszagondolva, és az Ő ebben játszott szerepét méltatva – az európai béke megteremtésének szellemében idézzük Krisztus Urunknak a Hegyi beszédben elhangzott ígéretes szavát: „Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiainak mondatnak” (Mt. 5,9).

Strasbourg, 2011.július 7.

Tőkés László

az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az Európai Parlament alelnöke, az Európai Tiszteletbeli Szenátus tagja

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés