Hirdetés

Tőkés: az RMDSZ a posztkommunista pártok minden bűnét magán viseli

Tőkés László szerint az RMDSZ-re is ki kell terjednie annak a megtisztulásnak, amelyet a romániai társadalom az utcán követelt a bukaresti Colectiv klubban történt tavalyi tragédia után, és amely a Ponta-kormány bukásához vezetett.

Krónika

2016. január 15., 15:232016. január 15., 15:23

Az európai parlamenti képviselő pénteken egy nagyváradi sajtótájékoztatón beszélt erről. Az MTI által idézett Tőkés László úgy vélte, a tavalyi év végén az utca népe okkal mondott ítéletet a teljes romániai politikai elit fölött, mert „a politikai osztály megbukott a rendszerváltás vizsgáján”, és az elmúlt 26 év romániai változásai olyanok voltak, mint a romániai autópálya-építés: „alig fogtak bele, hosszú idő alatt, sok pénzért szinte semmit nem sikerült megvalósítani”.

Tőkés szerint hiába tesz úgy az RMDSZ, mintha kivételt képezne, mert „a posztkommunista pártok minden bűnét magán viseli”. Példaként a szövetség Bihar megyei szervezetét hozta fel, melynek három meghatározó személyisége, Kiss Sándor elnök, Szabó Ödön ügyvezető elnök és Biró Rozália szenátor is „roskadoznak a korrupció vádja alatt”. Úgy vélte: ha elmarad a megtisztulás, a magyar választók számának további apadására kell számítani a 2016-os önkormányzati, majd parlamenti választásokon.

Tőkés László ismét kezdeményezte az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek egyeztető fórumának összehívását és az autonómiakoncepciók összehangolását, hogy ezeket az erdélyi magyarság képviselői egy román–magyar kerekasztal-beszélgetés során egységesen tudják képviselni a román társadalom felé. Az EP-képviselő azt is sérelmezte, hogy az RMDSZ egyedül rendelkezik azon támogatás fölött, amelyet a román költségvetésből az erdélyi magyarságnak utalnak ki, és az összeget szerinte átláthatatlan módon klientúra építésére használja.

A sajtótájékoztató után az MTI kérdésére válaszolva Tőkés László elmondta: helyesli az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csütörtöki javaslatát, hogy egy választási párt keretében egyesítsék erőiket az erdélyi magyar politikai szervezetek. „Ez az a kérdés, amiben kötelező megegyezni” – tette hozzá Tőkés László, aki szerint Szili Katalin magyar miniszterelnöki megbízottnak az autonómiakoncepciók összehangolásában tett erőfeszítései is ebbe az irányba mutatnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés