
Fotó: Bartos Lóránt/archív
Közel 800 ezer lejes kártérítést kell fizetnie a kézdivásárhelyi önkormányzatnak a helyi Petőfi mozi épületét bérlő cégnek a brassói táblabíróság jogerős döntése értelmében – közölte Bokor Tibor polgármester.
2015. szeptember 24., 22:202015. szeptember 24., 22:20
A céhes városi filmszínház épületét 2010-ben vette át a polgármesteri hivatal az országos mozivállalattól, s az önkormányzat bérhátralékra hivatkozva még abban az évben szerződést bontott az ingatlant bérlő Conrek céggel, amely diszkót és pizzázót működtet az épületben.
A pereskedés közben, 2011-ben az akkori polgármester, Rácz Károly előkészített egy szerződéskiegészítést, amelynek alapján újabb tizenöt évre meghosszabbították a céggel a bérleti szerződést, ugyanakkor rögzítették a dokumentumban, hogy a bérlő 593 ezer lej értékű beruházást végzett az épületben, holott az eredeti szerződésben az épületet és a leltári tárgyakat összesen tízezer lejre értékelték.
A dokumentumot akkor Szarvadi József alpolgármester írta alá, mert Rácz éppen vizsgálati fogságban volt egy korrupciógyanús ügy miatt. Az alpolgármester néhány nap után rájött a tévedésére, feljelentette magát a gazdasági rendőrségen, és lemondott tisztségéről.
A 2013-ban csődbe ment Conrek felszámolóbiztosa még abban az évben pert indított az önkormányzat ellen, amit most meg is nyert. A bíróság mintegy 520 ezer lejre becsülte a befektetés értékét, a közel 800 ezer lejig terjedő összeg fennmaradó része a késedelmi kamatokból adódik.
Bokor Tibor polgármester kifejtette, a szerződéskiegészítés törvénytelen, mivel tanácshatározat nélkül nem lehetett volna elismerni a beruházást. Az elöljáró hangsúlyozta, élnek a jogorvoslat lehetőségével, de ha mégsem a javukra döntenek, a korábbi polgármestert, Rácz Károlyt perelik be, mert – mint fogalmazott – „az fizessen, aki felelőtlenül aláírta a szerződést”.
Rácz Károly a Székely Hírmondó napilapnak azt mondta, a szerződés meghosszabbítása nem jelentette automatikusan a beruházás elismerését, szerinte a városnak jobb ügyvédeket kellene fogadnia, akik meg tudják nyerni az ilyen pereket.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
szóljon hozzá!