
Fotó: EMNT
Erdély-szerte több mint száz településen emlékeznek meg a trianoni békediktátum századik évfordulójáról az Erdélyi Magyar Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács vezetői, tagjai és szimpatizánsai. Június 4-én 17.30 órakor (romániai idő szerint) egy időben kerül sor a koszorúk, virágok elhelyezésére.
2020. június 02., 09:302020. június 02., 09:30
2020. június 02., 10:332020. június 02., 10:33
Szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményük szerint a három szervezet képviselői az elmúlt időszak óvintézkedéseire való tekintettel kis létszámú csoportokban helyezik el koszorúikat az Erdély-szerte megtalálható, jelentős nemzeti emlékhelyeknél.
A szervezők a kezdeményezéssel a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetben is szeretnék felhívni a figyelmet a magyar történelem száz évvel ezelőtti, sorsfordító és tragikus eseményére. A felkeresendő emlékhelyek nem csupán az első világháború történéseire, hanem a magyarság 1100 éves Kárpát-medencei jelenlétére is emlékeztetnek. „A három erdélyi szervezet együttműködésének, valamint az egységes nemzeti oldal közös emlékezésének különösen fontos jelentősége van Trianon századik évfordulóján, hiszen az új magyar egység a közös jövőépítés és megmaradás alapfeltétele. Ezen ígéretes együttműködés által lehet sikeres az erdélyi magyarság az önrendelkezés felé vezető úton” – olvasható a közleményben.
Az EMSZ, az EMNT és az SZNT vezetői és tagjai a „Voltunk, vagyunk, leszünk!” jelmondat jegyében készülnek az emlékezésre, hangsúlyozva, hogy június 4-e „a nemzetben gondolkodó erdélyi magyarok számára változatlanul gyásznap – bármilyen törvényt is hozzon erről a magyarellenességet már számtalanszor politikai haszonszerzésre felhasználó bukaresti vezetés”. Ugyanakkor támogatásukról biztosítják és helyi szervezeteik révén több helyszínen is csatlakoznak a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség kezdeményezéséhez, az Összetartozásunk Tüze programhoz. A felhívás célja, hogy mindenütt a világon, ahol magyarok élnek, az ezeresztendős államiságra, a százéves tragédiára és a tízéves állampolgársági törvényre emlékező látványos tüzek gyúljanak június 4-én, romániai idő szerint 21 óra 20 perckor.
A már meghirdetett tűzhelyekről a világhálón a gyujtsukmeg.ma/tuzhelyek oldalon, interaktív térkép segítségével lehet tájékozódni. Ugyanitt új tűzhelyeket is be lehet jelenteni, rövid regisztrációt követően. A kezdeményezéshez május végéig már több mint száz erdélyi helyszín csatlakozott.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!