2011. június 21., 08:212011. június 21., 08:21
A szövetség képviselői szerint nagyon szeretnék elkerülni a tavalyi helyzetet, amikor a Demokrata-Liberális Párt (PDL) által kinevezett főtanfelügyelő, Mariana Popa több magyar vezetőt váltott le, párttársaival helyettesítve az RMDSZ jelöltjeit. Az iskolaigazgatói állásokra egyébként több mint két éve nem hirdettek meg versenyvizsgát a tanügyi törvény kilátásba helyezett módosítása miatt, azóta pedig a főtanfelügyelők nevezik ki ideiglenesen a tanintézetek vezetőit.
Emiatt lassan valamennyi igazgató, illetve igazgatóhelyettes tanfelügyelői kinevezés alapján tölti be tisztségét. Kónya László szerint megyei szinten több mint 170 iskolaigazgatói és aligazgatói helyet tartanak nyilván, a posztoknak azonban nem egészen egyharmadát tölti be magyar vezető. A főtanfelügyelő-helyettes úgy tudja, jelenleg 15 iskolában alakult ki olyan helyzet, hogy a magyar tannyelvű osztályok megléte ellenére még magyar aligazgatója sincs az intézménynek. Ezek közül öt tisztséget tavaly vesztett el az RMDSZ.
Mint ismeretes, a két kormánypárt országos szintű egyezségével ellentétben Szatmár megyében a PDL és az RMDSZ nem kötött helyi szintű együttműködési megállapodást, többek között azért, mert nem tudtak megegyezni a különböző intézmények vezetői tisztségeinek elosztásában. „Annyit akarunk elérni, hogy a Demokrata-Liberális Párt vegye figyelembe az új tanügyi törvény előírásait, mely szerint, ha egy tanintézetben magyarul is folyik oktatás, legalább egy vezető magyar nemzetiségű kell hogy legyen” – szögezte le Csehi Árpád, aki szerint nem valószínű, hogy a következő tanévtől már az új jogszabályt alkalmazzák, ugyanis a nagyobbik kormánypárt húzza az időt az alkalmazási útmutatók kidolgozásának késleltetésével.
Szatmár megyében az igazgatóváltások kapcsán egyébként nemcsak a nemzetiségi kérdések okoztak tavaly problémát. A szatmárnémeti tanács például nem delegált senkit a művészeti líceum vezetőtanácsába tiltakozásképpen az elismert művésznek számító Adrian Golban leváltása miatt. Hiába volt azonban a közfelháborodás, a diákok körében is népszerű igazgatót a tanfelügyelőség eltávolította. Nagykárolyban pedig a gimnázium tanárai gyűjtöttek aláírást annak érdekében, hogy megakadályozzák az egyik volt helyi bordélyház tulajdonosának kinevezését az intézmény aligazgatói tisztségébe. Utóbbi ügyben a tanári kar, illetve a szülők tiltakozása eredményesnek bizonyult, a PDL végül egy másik személyt nevezett ki az aligazgatói posztra.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!