
Fotó: Árvai Károly/MTI
Három gyárban is észleltek koronavírussal fertőzött személyeket az aradi ipari parkban. A létesítményben több ezer ember dolgozik.
2020. július 29., 16:572020. július 29., 16:57
2020. július 29., 16:592020. július 29., 16:59
Megnőtt a fertőzésveszély Arad megyében, miután koronavírussal fertőzött személyeket találtak a megyeszékhely melletti ipari park több gyárában. Horea Timiş, a megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) vezetője szerint aggodalomra ad okot, hogy az ipari park területén több ezer személy dolgozik. Elmondta,
A DSP vezetője az Agerpresnek úgy nyilatkozott, hogy ellenőrzéseket is tartanak majd, elsősorban az ingázók által használt közlekedési járműveken, ugyanis olyan jelzések érkeztek hozzájuk, miszerint a munkások utazás közben nem viselnek védőmaszkot, holott kötelező lenne. Az illetékesek egyébként
Arad megyében az ezerhez közelít az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma, eddig 990 esetet regisztráltak, ebből 21-et szerdán, míg 81 személy életét vesztette a Covid-19 szövődményei miatt.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!