
Temesváron számos belvárosi műemlék épület szorul sürgős felújításra
Fotó: Facebook/Primăria Municipiului Timișoara
Újjáéledhet romjaiból Temesvár épített öröksége, Dominic Fritz polgármester ugyanis kedden bejelentette, hogy a polgármesteri hivatal kész hitellel támogatni a leromlott állagú épületek homlokzatát felújító tulajdonosokat.
2021. május 11., 17:562021. május 11., 17:56
A bánsági elöljáró szerint a leromlott állagú ingatlanok tulajdonosai tíz évre szóló kölcsönt kaphatnak a felújításhoz a polgármesteri hivataltól egy jelzáloghitel-szerződés alapján. Fritz szerint
A homlokzatfelújítási programot elmondása szerint az indokolja, hogy több lakost megnyerte a polgármesteri hivatal ellen ez ügyben indított pert. A hitelfelvételre az előző mandátum alatt is lehetőség volt, írta az Agerpres, ám a lakosok nem folyamodtak kölcsönért, ugyanis ehhez olyan bizonylatot kértek, miszerint földrengésbiztos az épület, és ezt csak költséges eljárással lehetett beszerezni.
Fritz szerint a homlokzatfelújítási projektet 30 napra közvitára bocsátják, majd a helyi tanács asztalára kerül jóváhagyásra. Úgy vélte,
A hitelből valamennyi műemlék épület részesül, függetlenül attól, hogy magán- vagy köztulajdonban van. Az elöljáró elmondta:
A támogatást a homlokzat felújítására és a tető javítására, cseréjére lehet fordítani. A történelmi belvárosban található, de nem műemlék épületek felújítását 50 százalékban támogatja az önkormányzat, hasonlóan tíz évre szóló jelzálog-szerződés alapján. Utóbbi opció csak magánszemélyeknek szól.
Dominic Fritz rámutatott: a homlokzatfelújítási program más romániai városokban bevált. Temesváron egyelőre egymillió lejből indul, melyet később kiegészítenek és a többletadóból befolyó pénzösszegeket is erre a célra fordítják majd.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!