
Fotó: KMN
Megszavazta szerdai ülésén az idei támogatásokat a kulturális szervezetek számára Kolozsvár képviselő-testülete, amely közel 10 millió lejt költ el erre a célra a kincses város költségvetéséből. Ugyanennyit fordít az önkormányzat a sportklubok finanszírozására.
2021. július 14., 20:332021. július 14., 20:33
2021. július 14., 20:342021. július 14., 20:34
A legnagyobb összegű támogatást, 1,4 millió lejt a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) kapja, a Kolozsvári Kulturális Központ Kultúra és változás című projektje pedig 1,3 millió lejből valósulhat meg. Oláh Emese RMDSZ-es alpolgármester a megszavazott tételek kapcsán elmondta, tavaly a járvány miatt rengeteg projekt megvalósítása elmaradt vagy meghiúsult, ezért is tartja kiemelten fontosnak az önkormányzat a kulturális élet felélesztését. „Örömmel jelenthetem be, hogy a Kolozsvári Magyar Napok idén kapta a legnagyobb összegű támogatást az önkormányzattól, 680 ezer lejt, ami 150 ezer lejjel több, mint a 2019-ben megítélt összeg. A Kolozsvári Magyar Opera vezetőségének egy rég dédelgetett álma, a Magyar Opera Napjai projekt is megvalósulhat az önkormányzat segítségével – erre a projektre 240 ezer lejt különítettünk el” – emelte ki a kolozsvári elöljáró.
A Corvineum Alapítvány miniévadjának megszervezésére 70 ezer lejben részesül, a Filmtettfeszt filmfesztivál megszervezését idén 35 ezer lejjel támogatja az önkormányzat. A Kolozsvár Társaság Egyesület a 6. Zsidó Kulturális Hét megszervezése érdekében 20 ezer lejt kap a városkasszából. A Korunk folyóirat, illetve a Gyopárka folyóirat megjelenésére idén 15 ezer, illetve 14 ezer lejt szán a megyeszékhely önkormányzata.
A zene kedvelői számára készülő projekteket is felkarol a városvezetés: a Kolozsvári Magyar Opera egyesülete, a Kolozsvári Operabarátok Kör az intézmény különféle felvételeinek digitalizálására és archiválására 30 ezer lejben részesül. A Harmonia Cordis Egyesület két projektje is nyertes lett, egy gitárfesztivál megszervezésére, illetve egy online projektje megvalósítására kap 45 ezer, illetve 20 ezer lejes támogatást. Az Operettissimo Egyesület 30 ezer lejt kap a közönség bevonzására készülő projektje számára, a Confest Egyesület palotakoncertje megszervezésére pedig 20 ezer lejt kap. Az Egyházzene – Kolozsvár Egyesület a KlausenMusic 2021 című projektje számára 18 ezer lejben részesül.
Az Ördögtérgye népdal- és néptáncfesztiválja 30 ezer lejes önkormányzati támogatást kap, a tanácsosok 10 ezer lejt ítéltek meg a Szarkaláb Kulturális Egyesületnek a Régiók Kolozsvári Találkozója projekt megvalósítására, ugyanennyi pénzt kap a Heltai Gáspár Alapítvány népzenekoncertek megszervezésére, illetve a Szint Kulturális Egyesület a Szent István Napi Néptánctalálkozó 23. kiadásának megtartására. A Farkas utcai református templomban megtartandó nyári koncertekre 15 ezer lejt különítettek el a tanácsosok. Oktatási projektek is nyertek a pályázati kiíráson, a Mathias Corvinus Egyesület 40 ezer lejben, az Argumentum Nostrum Egyesület az Anyó nyári óvoda keretében megtartandó gyerekfoglalkozásokra 70 ezer lejt kap.
,,Örülök, hogy idén is számos sportklubnak sikerült támogatást nyújtani, hisz Kolozsváron kiemelten odafigyelünk arra, hogy a sportklubjaink tudjanak fejlődni és versenyképesek legyenek európai szinten is. A tömegsport népszerűsítése is kiemelten fontos az önkormányzat számára, arra buzdítjuk a kolozsvári lakosokat, hogy figyeljenek oda a mozgás fontosságára, a járványügyi intézkedések enyhülésével ismét találjanak vissza a kedvelt sportágukhoz” – nyilatkozta Oláh Emese, az RMDSZ alpolgármestere.
Arról is határozat született, hogy félmillió lejes támogatást kapnak a szociális téren tevékenykedő civil szervezetek a város idei költségvetéséből különféle, fogyatékkal vagy betegséggel élő vagy hátrányos helyzetű személyeket célzó projektek megvalósítására. Ezek között szerepelnek a Máltai Szeretetszolgálat, illetve a Csemete Alapítvány fogyatékkal élő gyerekek számára készített inklúziós projektjei, vagy az Argumentum Nostrum nagycsaládokból származó gyerekek számára nyújtott iskola utáni foglalkoztatási projektje.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!