
Fotó: Rostás Szabolcs
Elhagyhatta a kórházat, és hazatért gyulafehérvári lakosztályába Kovács Gergely érsek, akit szeptember 8-án szállítottak magas lázzal és rossz közérzettel az érseki székváros kórházába – tájékoztat a Romkat.ro római katolikus hírportál.
2020. szeptember 20., 10:402020. szeptember 20., 10:40
Az érsek pénteki hazatérése után a kezelés és felépülés új szakaszba érkezett, továbbra is orvosi felügyelet alatt marad, pihennie és töltődnie kell a következő hetekben – mondta el Hurgoi János érseki irodaigazgató, aki egyúttal közvetítette a hazatérő főpásztor köszönetét a gyógyulásáért végzett imákért.
Mint ismeretes, a főpásztor szeptember 8-án elvégzett koronavírustesztje pozitív lett.

Koronavírussal diagnosztizálták a gyulafehérvári érseket – tájékoztatott szerdai közleményében az érsekség.
Egy hete online rózsafüzér-imát kezdeményeztek a főegyházmegye papjai, amelyet minden este 8 órakor végeznek, és amelybe internetes közvetítés által a templom.ro oldalon, valamint annak Facebook-oldalán lehet bekapcsolódni. Az imát a koronavírus-járvány által érintett betegekért, családtagjaikért, ápolóikért ajánlják fel.

Továbbra is kórházi ápolásra szorul, de stabil az állapota Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érseknek, akinél a héten mutatták ki a koronavírus-fertőzést. A főegyházmegye a járványügyi előírások betartására kéri a papokat és a híveket.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!