
Az érsekség tájékoztatása szerint Kovács Gergely egészségi állapota az augusztus 29-ei püspökszentelés óta csak romlott
Fotó: Veres Nándor
Koronavírussal diagnosztizálták a gyulafehérvári érseket – tájékoztatott szerdai közleményében az érsekség.
2020. szeptember 09., 12:112020. szeptember 09., 12:11
2020. szeptember 09., 14:462020. szeptember 09., 14:46
„A Gyulafehérvári Római Katolikus Érseki Hivatal közli papjaival és a hívekkel, hogy kedden dr. Kovács Gergely érsek urat magas lázzal és rossz közérzettel kórházba szállították” – áll a hivatalos tájékoztatásban, ami szerint az érsek egészségi állapota az augusztus 29-ei püspökszentelés óta csak romlott.

Püspökké szentelték a csíksomlyói kegytemplomban szombaton Kerekes Lászlót, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye segédpüspökét. Püspöki jelmondata: Uram, te tudod, hogy szeretlek. Címerének jelképei gyökereire, védőszentjeire és szolgálatának pilléreire utalnak.
„Kezdetben a hűlés tünetei mutatkoztak nála, ezért azonnal kapcsolatba lépett háziorvosával, és segítségét kérte. Érsek úr elkülönülve volt a szobájában követve egészségi állapotát, és hogy ne veszélyeztesse a környezetében élők és dolgozók egészségét.
– áll a Romkat.ro portál által idézett közleményben, amiből kiderül, a keddi nap folyamán elvégzett Covid-19-teszt eredménye pozitív lett.
– üzeni közleményében a gyulafehérvári érsekség.
Kovács Gergely 1968. július 21-én született Kézdivásárhelyen. 1987-ben kezdte meg teológiai tanulmányait Gyulafehérváron, majd 1990-ben Rómában, a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként folytatta a Gregoriana és a Lateráni Pápai Egyetemeken. 1993. július 3-án szentelték pappá. Római tanulmányait egyházjogi doktorátussal 1996-ban fejezte be. Ezt követően egy évig Marosvásárhelyen volt segédlelkész, majd 1997 augusztusában visszatért Rómába.
Munkatársa a Kultúra Pápai Tanácsának, a Kléruskongregációnak és a Rota Romana Bíróságnak. 2000 júliusától pápai káplán. 2012 februárjától Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora. 2019. december 24-én Ferenc pápa kinevezte gyulafehérvári érsekké. 2020. február 22-én szentelték püspökké és iktatták be hivatalába.
Egy hete a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közölte, Ferenc pápa elfogadta Jakubinyi György nyugalmazott gyulafehérvári érsek lemondását az örmény apostoli kormányzóságról és kinevezte a tisztségre Kovács Gergely gyulafehérvári érseket.

Ferenc pápa elfogadta Jakubinyi György nyugalmazott gyulafehérvári érsek lemondását az örmény apostoli kormányzóságról és kinevezte a tisztségre Kovács Gergely gyulafehérvári érseket – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerdán az MTI-vel.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!