
Fotó: Román rendőrség
Félmillió eurónyi hamis bankjegyet foglaltak le Romániában, a bűnözői hálózat által gyártott hamis pénzek legalább 10 uniós országban voltak forgalomban, tíz embert előállítottak – közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) csütörtökön.
A hágai székhelyű Europol tájékoztatása szerint a románokból álló bűnszervezet 50, 100 és 500 eurós bankjegyek mellett román lejt is hamisított. Az Európai Központi Bank mellett Románia, Ausztria, Belgium, Németország és Spanyolország illetékes hatóságai vettek részt a műveletben.
A felsorolt országokban összesen mintegy 1300 hamis bankjegyet fedeztek fel és vontak ki a forgalomból. Az összehangolt akcióban tíz gyanúsítottat előállítottak, a félmillió eurónyi hamis bankjegy mellett 16 ezer valódi eurót és nagy mennyiségű lejt foglaltak le. A házkutatások során kokaint és kannabiszt is találtak a nyomozók – közölte az Europol.
A román főügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni főosztályának (DIICOT) tájékoztatása szerint az illegális pénzverdét egy átfogó akció keretében, Brassó, Fehér, Prahova és Dolj megyében, 28 helyszínen folytatott házkutatás során sikerült leleplezni. A hazai nyomozó hatóságok akkor csaptak le rájuk a napokban, amikor a bűnbanda tagjai 50 ezer euró értékben akartak a piacra dobni hamis 50 eurós bankjegyeket.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!