Most a teljesítmény valahol 88 és 90 százalék között mozog. Eddig is valahogy így lett volna természetes” – vélekedett a Krónikának Constantin Cîndea projektvezető, az Apă Canal Rt. műszaki igazgatója. Szerinte a legnagyobb nyereség az, hogy a víztelepről ezentúl tiszta víz tér vissza az Európa idei kulturális fővárosát átszelő és az utóbbi években egyre szennyezettebb Csibin-patak medrébe.
A 37,6 millió eurós összegből 25,5 az EU hozzájárulását képezi, míg a fennmaradt 12 millióból 10-et az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kölcsönözte. A vízszolgáltató 2 millió eurós önrészt vállalt. A teljes beruházás nemcsak a vízüzem felújítását, hanem a városi víz- és csatornahálózat korszerűsítését és bővítését is magában foglalja. Nagyszebenben a vezetékek java részét a múlt század közepén fektették le, ami az utóbbi évtizedben rengeteg csőtörést és vízveszteséget eredményezett. Az eddigi vezetékrendszer a városlakók mindössze 94 százalékához juttatta el az ivóvizet, és körülbelül ugyanennyien kapcsolódhattak a csatornázási rendszerre. Az ISPA-program keretében ugyanakkor 7600 szebeni háztartásba szerelnek vízórát.
Az európai uniós program keretében az utóbbi hét évben Románia mintegy 2 milliárd eurót használhatott fel, amelynek háromnegyedét vissza nem térítendő kölcsönként kapta.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.