2007. június 14., 00:002007. június 14., 00:00
„Még februárban levélben fordultunk a kormányhoz, amelyben kértük, javítsanak a nyugdíjasok életszínvonalán. Közöltük, ellenkező esetben tiltakozó akciókat szervezünk. Nem kaptunk választ, ezért döntöttünk úgy, hogy június 19-én 9–11 óra között a kormány és prefektúrák előtt sztrájkőrséget állunk” – közölte tegnap Vasile Cazacu, a nyugdíjasokat tömörítő érdekvédelmi szervezet elnöke. Hozzátette: bírósági feljelentést terveznek benyújtani a kormány ellen, és az európai fórumokon is panaszt akarnak emelni.
Kéréseik között szerepel a nyugdíjpontok értékének növelése: azt szeretnék, ha egy pont az országos átlagbér 45 százalékát jelentené. Áprilisban 1027 lej volt a nettó átlagbér, a bruttó érték pedig 1387 lej. Az érdekvédelmi szervezet azt is meg szeretné valósítani, ne legyenek többé 350 lejnél alacsonyabb nyugdíjak. A FNP becslései szerint a közel 4,6 millió romániai nyugdíjas 72 százaléka még ekkora összeget sem kap. Továbbá ingyenes orvosi vizsgálatokat kérnek és csökkentett fogorvosi árszabást.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.