
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A járványhelyzet kezelése miatt indított bűnvádi eljárást az aradi bíróság ügyészsége az Arad megyei egészségügyi hatóság (DSP) és az aradi sürgősségi klinikai kórház vezetősége ellen.
2020. október 07., 16:332020. október 07., 16:33
2020. október 07., 16:382020. október 07., 16:38
Az ügyészek szerdán házkutatást tartottak a két intézmény székhelyén, több dokumentumot is elvittek. Antoanella Ianotă, az ügyészség szóvivője az Agerpres kérdésére nem árult el részleteket, mivel a vizsgálat folyamatban van.
A hírügynökség a DSP és a kórház vezetését is meg szerette volna szólaltatni, de nem sikerült elérnie őket. Horea Timiş, a DSP igazgatója augusztus elején arról számolt be az Agerpresnek, hogy az intézmény több alkalmazottja ellen zajlik bűnvádi eljárás a járvány kitörésekor hozott döntéseik miatt. Az ügyészek azzal gyanúsítják őket, hogy olyan beszerzési szerződéseket kötöttek, melyek nem felelnek meg a jogszabályoknak.
„Valamennyi döntési joggal rendelkező kolléga ellen bűnvádi eljárás zajlik” – mondta az igazgató. Aki szerint már a járvány elején számos panaszt emeltek ellenük, az első Covid-19-es haláleset, majd a járványügyi ankétok lefolytatása, a Számvevőszék jelentése, később pedig a határon ragadt külföldi románok hazaszállítása kapcsán.
Az ügyészek a sürgősségi állapot idején hozott döntéseiket vizsgálják, ugyanis ezekre akkor még nem létezett jogi keret (a járvány kezelésére vonatkozó jogszabályokat később fogadták el), de az igazgató szerint intézkedéseikkel „megmentették a helyzetet”.
– fogalmazott Horea Timiş, aki szerint „senki nem vitte haza a DSP pénzét”, hiába állítják úgy be az ügyet, mintha törvényszegés történt volna.
Rámutatott, az egyik vitatott döntés a járvány kitörésekor külföldről hazatérő, a magyar–román határon rekedt román állampolgárokra vonatkozik, akiket annak ellenére szállíttattak haza állandó lakhelyeikre, hogy a DSP a törvény szerint nem köthetett szerződést szállítócégekkel.
Ezért felvették a kapcsolatot egy szállítócéggel, és elrendelték az elszállítást, ami később illegálisnak minősült, mivel nem létezett rá törvényi keret. A jogszabály végül aradi nyomásra született meg, három héttel később, így a korábbi szerződések illegálisnak minősülnek, amit a Számvevőszék jelentett, magyarázta Timiş.
Hozzátette, arra is fel vannak készülve, hogy az ügyészek a tesztelési folyamatot is vizsgálni fogják, ugyanis öregotthonokban is mintát vettek, hogy megelőzzék a járvány terjedését. „Különben fennállt a veszély, hogy nem tudjuk ellenőrizni a vírus terjedését, épp a leginkább veszélyeztetett közegben” – indokolta a döntést az Arad megyei DSP igazgatója.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!