Fotó: Pixabay
Temes megye lett a harmadik, ahol a fertőzöttek aránya meghaladta a 6 ezreléket – a bánsági megye vasárnap lépte át a Szilágy és Kolozs megye által már korábban elért szintet.
2020. november 08., 16:082020. november 08., 16:08
2020. november 08., 16:342020. november 08., 16:34
A stratégiai kommunikációs törzse (GCS) vasárnapi tájékoztatása szerint Szilágy megyében 6,51, Kolozs megyében 6,41, míg Temes megyében 6,21 ezrelék a fertőzöttségi ráta.
Közeledik közben a 6 ezrelékes küszöbhöz a maga 5,91 ezrelékes szintjével Szeben megye, miközben Bihar megyében 5,45, Fehér megyében pedig 5,4 ezreléken állt a mutató a vasárnapi tájékoztatás szerint.
Három megye összesen tizenkét településén rendeltek el csütörtöktől vesztegzárat a hatóságok – a megyei katasztrófavédelmi bizottságok által kért karanténról szóló rendeletet szerda este írta alá Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár.
Az elmúlt héten igazolt új koronavírusos megbetegedések 33,2 százalékát Bukarestben, valamint Kolozs, Temes, Iaşi és Bihar megyében jegyezték – közölte szerdán az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Tettlegesség, rongálás, fenyegetés, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt vettek őrizetbe szombaton, október negyedikén öt kiskalotai férfit egy feljelentés nyomán.
A Marosvásárhely melletti Nyárádtőn múködő Electromureș vállalat új kazettás magnót dobott piacra.
Három ember súlyosan megsérült, és Dévára, a Hunyad Megyei Sürgősségi Kórházba szállították őket egy közlekedési baleset után, amely vasárnap délelőtt történt a DN 76-os országúton, Déva és Brád között, Szelistyora (Săliștioara) település közelében.
Nem maradnak abba az esőzések jövő héten sem az országban, a vasárnapi és hétfői hőmérséklet pedig nagyjából az évszaknak megfelelően alakul, és a napokban még hideg várható.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által vezetett nemzetközi kutatócsoport azt mutatta ki, hogy a Kárpátokban az 1500 méteres magasság fölötti területek az elmúlt négy évtizedben látványos változáson mentek keresztül.
Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.
A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.
Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.
Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.
szóljon hozzá!