
A Korond-patak a régi, a bánya melletti medrében folyik tovább
Fotó: Képernyőfotó
Teljesen feltelhetett vízzel a parajdi sóbánya csütörtök estére: erről tanúskodik néhány, Facebook közösségi portálon megosztott videó.
2025. május 30., 07:312025. május 30., 07:31
A felvételek szerint a Korond-pataka már továbbfolyik a parajdi sóbánya feletti mart víznyelőn, ami arra utalhat, hogy abban a magasságban már telítődtek a tárnák.
A Székelyhon értesülését Parajd község polgármestere, Nyágrus László is megerősítette.
Amint arról beszámoltunk, Parajdon május 8-án helyi szintű veszélyhelyzetet hirdettek, melyet később június 6-áig meghosszabbítottak a bányába betörő víz miatt. Csütörtökön azonban a bezúduló víz elöntötte a sóbánya Telegdy-részét is, az utolsó területet, amelynek megmentésében még bíztak Parajdon.

Elöntötte a bezúduló víz a parajdi sóbánya Telegdy-részét is, az utolsó területet, amelynek megmentésében még bíztak Parajdon – nyilatkozta csütörtökön a székelyföldi település polgármestere.
Mint ismeretes, a parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt, amelyet évente százezrek kerestek fel. A felszín alatt 120 méterre található csarnokokban játszóterek, foglalkoztató és kikapcsolódási terek, ökumenikus kápolna és moziterem várja a turistákat. Jótékony mikroklímája miatt egészségeseknek és betegeknek is ajánlott időt tölteni a tárnákban, ami segíti a relaxációt, a szervezet regenerálódását, és számos egészségi panaszra is javallott.

Tönkrementek a mélyben levő sókészletek a parajdi sóbányában, de az Országos Sóipari Vállalat (Salrom) szerint mindent elkövetnek, hogy újraindítsák a sókitermelést és a turisztikai tevékenységet egyaránt.
A magyar kormánynak kötelessége a határon túli magyarok jogainak képviselete, ami azt is jelenti, hogy ezekből a jogokból nem lehet elvenni – hangsúlyozta Tarr Zoltán Fehéregyházán.
Az erdélyi magyar szellemi, kulturális, politikai és egyházi vezetőkkel találkozik a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán.
A medvék és a vaddisznók ma már nemcsak az erdőkben, hanem a hírekben is állandó szereplők, lapunk is gyakran beszámol arról, hogy erdélyi városok utcáin kóborolnak.
Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.
Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.
Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.
A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.
Hatalmas érdeklődés övezi Orbán Viktor hagyományos előadását a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Szombaton délelőtt teljesen megtelt a tusnádfürdői rendezvénynek otthont adó kemping nagyszínpada előtti placc.
szóljon hozzá!